A vörös vadász [antikvár]

maNincs bennem semmi figyelemre méltó. Nem vagyok különösebben vékony, sem túlsúlyos. Az arcom sem túl emlékezetes. Sötét szemeimmel, fakó bőrömmel, szalmaszínű hajammal, kerek arcommal - ami elég piros ahhoz, hogy ne gondold, beteg vagyok könnyedén beleolvadok a többi hétköznapi arc tengerébe, amikkel nap mint nap találkozol. Az öltözékemben sincs semmi különös, ami megragadhatná a figyelmedet. Nem hordok márkás cuccokat, ami féltékenységre adhatna okot, vagy bármit, ami jellegzetes volna. Sehol egy folt, és csak épp annyira gyűrött és viseltes az öltözékem, hogy úgy tekints rám, mint aki nincs túlzottan eleresztve, de azért nem is annyira szegény, hogy nélkülöznie kelljen. Amikor egyenruhát viselek, olyan, mintha nem is léteznék. Olyan vagyok, mint a pénztáros az élelmiszerboltban, vagy a szobalány, aki kitakarítja a szállodai szobát; a lány, aki válaszol a hívásodra, vagy az információs pultnál szolgálatot teljesítő fiatal hölgy. Kizárt, mondanád később, hogy emlékezz a nevére, vagy feHdézd, hogy nézett ki. Az igazság az, hogy nem is veszel észre. A pillantásod tovasik-lik, sosem időzik rajtam. De én látlak.Ma arra törekszem, hogy ne látszódjon, mennyire izgulok. Egyenletes légzéssel próbálom szabályozni a pulzusomat, pont, ahogy tanultam. Lehajtott fejyel, nyugodt léptekkel követem