Hszi Csin-ping - a világ legnagyobb hatalmú embere

Nincs még egy olyan téma, amely annyira kényesnek számítana Kínában, mint a pekingi elithez tartozó politikusokról írni, sőt, ez akár veszélyes is lehet: 2015-ben Hongkongban öt könyvkereskedő tűnt el, feltételezhetően a kínai biztonsági erők hurcolták el őket. Egyetlen bűnük, hogy könyveket adtak ki vagy árusítottak Peking titokzatosságba burkolózó, vezető politikai kasztjáról.

És aligha akad még valaki, akinek az esetében az információhiány olyan nyilvánvaló lenne, mint épp a pártfőtitkár és államelnök, Hszi Csin-ping esetében. Nem tudunk róla szinte semmit, még egy maroknyi életrajz sem jelent meg róla, pedig a világ vezető politikusairól könyvtárnyi az irodalom.

Ki valójában ez az örökké mosolygó, de sokszor igencsak kemény ember, akinek valós szándékai nehezen bogozhatók ki beszédeinek gazdag szóvirágai, máskor meg kínai "pártnyelven" írott, bonyodalmas mondatszövevényei közül? Hogyan lett azzá, aki? Mit forgat a fejében? Mit jelentenek elgondolásai a mi számunkra? Hogyan lett irányításával az ellentmondásokkal teli, kommunista Kína vezető hatalommá, igazi modern állammá, ő maga pedig a világ legnagyobb hatalmú emberévé?

"A szerzők élvezetes stílusban mutatják be Hszi Csin-ping életének egyes állomásait." - Süddeutsche Zeitung



RÉSZLET

A PÉLDAKÉP: SZTÁLIN

Miután 2012 novemberében Hszi Csin-pinget a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán főtitkárrá választották, egyértelmű bejelentést tett: „A Szovjetunió és a Szovjetunió Kommunista Pártja történetének elutasítása, Lenin és Sztálin megtagadása, azt jelenti, hogy történelmi nihilizmusba süllyedünk, ami összezavarja gondolkodásunkat, és minden szinten aláássa a párt szervezeteit.”

Sztálin iránti elkötelezettségével Hszi Csin-ping egyfajta anti-Gorbacsovként határozza meg a meg a helyét. Gorbacsov az októberi forradalom 70. évfordulóján mondott felszólalásában ezt mondta: „Néha azt állítják, hogy Sztálin nem tudott az önkény sok tényéről. A rendelkezésünkre álló dokumentumokból kiderül, hogy ez nem így van. Sztálinnak és legközelebbi bizalmasainak a bűne, akik felelősek a párttal és a néppel szembeni megtorló intézkedésekért és az önkényért, nagy és jóvátehetetlen.”

Mi nyűgözi le Hszi Csin-pinget egy olyan zsarnokban, mint Sztálin? Sztálinnak is olyan politikus versenytársakkal szemben kellett felülkerekednie, mint Trockij és Buharin, akárcsak Hszi Csin-pingnek most Po Hszi-lajjal és másokkal szemben. 2012 szeptemberében valami rendkívüli történik: Hszi nyomtalanul eltűnik. Nem megy el a Hillary Clintonnal, az Egyesült Államok akkori külügyminiszterével megbeszélt találkozóra, és nem utazik el a Pekingtől délkeletre fekvő, fontos kikötővárosban, Tiencsinben rendezett Világgazdasági Fórumra sem. Feltételezik, hogy Hszi ellenfelei belső körökben elhíresztelték: nem ő lesz Kína új vezetője, hanem Li Ko-csiang, aki Hszihez hasonlóan a Politikai Bizottság állandó tagja, ráadásul két évvel fiatalabb nála. Hszitől eltérően Li nem a vörös arisztokráciából származik, hanem egy paraszt gyermeke. Hszihez hasonlóan ő is vidéken jutott feljebb, 43 évesen lett a legfiatalabb kínai kormányzó Honanban, később pedig párttitkár Liaoning tartományban. Li Ko-csiang szóba kerülése 2012 elején a párt és az állam lehetséges vezetőjeként egy utolsó kísérlet volt Hszi megállítására. „Egy átlagos kínai funkcionárius vélhetően azt mondta volna: »Nos, rendben, ha erre gondolsz, osszuk el a feladatokat másképp« – állítja Jörg Wuttke. – Hszinek ellenben azt a látszatot kellett keltenie, hogy távozik, és azt érzékeltetnie: akkor inkább nem csinálok semmit. Magyarázzátok meg a világnak, hogy leendő elnökként felépítettetek engem, most meg mégis valaki más lesz az. Eltűnt tehát arra az ominózus két hétre, mire találgatások merültek fel egy merényletkísérletről vagy betegségről – mígnem a párt végre rájött: ezt nem lehet megfelelően elmagyarázni a lakosságnak és a világnak. Így aztán beadták a derekukat, és úgy tűnik, megkérték, jöjjön vissza.”