A visszaforgatott idő

Petőcz András újabb kötetében az idő "visszaforgatásáról" beszél. Mond­hat­nánk azt is, emlékezés és újragondolás ez a gyűjtemény. Megjelenik benne Erdély Miklós és Papp Tibor, valamint a köl­tő­előd, Tandori Dezső alakja is.
"Ki szedi össze váltott lovait?", kér­dezte jó ötven évvel ezelőtt Hommage című versében Tandori Dezső. Olyan ez a mostani, Petőcz András verseinek újabb gyűjteménye, mintha örökké erre a kér­désre keresne választ a szerző. A "váltott lovak" "összeszedése", vagy legalábbis az "összeszedés" kísérlete érhető itt tetten, ezért is izgalmas, és egyben jelentős kö­tet ez a mostani.
A Jelenések könyvéből a következő mon­­­datok tűnnek fel a kötet elején: "Az­után monda nékem: be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van." Az első ciklus ennek meg­fele­lően a "kivonulás" ciklusa lesz, amely­ben visszatérő motívum az idő, és az eltávozás. A "visszaforgatott" idő, vagy­­is az idő múlásának problémája kü­lönösen erősen jelentkezik a kötet ezen első részében.
A meditatív hangot látszólag oldják azok a "jazz-versek", amelyek lendülete, szuggesztív ereje a szerző évtizedekkel ezelőtti, vagyis a "visszaforgatott" idő kez­detének "énjét" mutatják meg, újból. Ahogy a költőelődökhöz írt művek is, ugyan­úgy ezek a nagy, ismert jazz-zenészekhez írt versek is képesek fel­idézni a múltat, a "kezdeteket", ebben az esetben a jazz szokatlan és érdekes rit­musát, hangulatát.
A kötet vége is szokatlan. Miközben meg­jelenik az elmúlás mint "elkerül­he­tet­len", aközben megjelenik a játékosság is. Ez utóbbinak bizonyítéka az a vers, ame­lyiknek címe a költő neve maga. József Attilát idézi ez a gesztus, vagyis "vál­tott lovak" "összeszedése" ez is.