Pelso-legenda

- Az étterem mellett befordultak jobbra, és lassan elhagyták a házakat. Fák szegélyezték a földutat.

- Beviszel az erdőbe? - kérdezte pár perc múlva Jutka nevetve.

- Ne gondolj semmi rosszra - szaladt ki a férfi száján ijedten.

- Rosszra én nem is gondoltam - felelte pajkosan a nő, és a férfi karjába csípett.

- Több komolyságot, kisasszony - fordult mosolyogva felé Tamás, és a halántékára nyomott egy puszit. - Mindjárt odaérünk.

- Hova érünk? - kérdezte türelmetlen hanghordozással Jutka.

- Bízz bennem - válaszolta a férfi azzal a magabiztos tónussal, aminek nem lehetett ellenállni.

Jutka ismét megszorította a karját válaszul, hogy bízik benne. Pár percig némán mentek egymás mellett, átadva magukat a természet és egymás közelségének. Kiértek a fák közül, és egy fehér sziklaképződmény felé haladtak.

- A gejzírkúp - ismerte fel a köveket a nő.- Nem simán gejzírkúp - állt meg előtte Tamás, majd rátette a tenyerét a sziklára. - A kelták úgy nevezték, hogy síró kövek. Szerintük gyógyító energia áramlik belőlük.

Jutka kicsit meglepődve nézte a férfit, majd a sziklát. Felemelte a kezét, és mintha forró felületet szeretne megérinteni, lassan helyezte rá a tenyerét. Újra Tamásra nézett, aki csukott szemekkel, átszellemülten állt. Hát legyen, gondolta, és ő is becsukta a szemeit. Megpróbált kikapcsolni minden zavaró tényezőt, és lecsupaszítani az elméjét. Lassan megnyugodott, a szíve normálisan vert. Egy darabig nem történt semmi. Aztán melegséget érzett a tenyerében. Geológus elméje tudta, hogy ez nem lehetséges, mert a gejzírkúpok évezredek óta kihűltek. A meleg azonban vitathatatlan volt. Felkúszott a karján a mellkasáig. Végtelen nyugalom kerítette hatalmába. Úgy érezte, hogy eggyé válik a természettel. Valami megmagyarázhatatlan energia áramlott belé, ami egyfajta megvilágosodás felé tereli. Fény kezdett pislákolni az elméjében. És egy felimerés...