Kádár Erzsébet: Csók és festék

Megmaradt festményeiből ítélve biztosra vehető, hogy Kádár Erzsébetből kiváló festő lett volna, ha nem kell föladnia. Izmos intellektusa, egyéni látása, lényeget megragadni és anyagát szintetizálni képes elbeszélő, ábrázoló tehetsége képein, és még inkább írásaiban vitathatatlan. Többek közt Csók és festék című novellája és Egy város modellt áll című, Szentendrére emlékező esszéje jól mutatja, hogy fiatal énje milyen komolyan vette, élete céljának tekintette a festészetet. Állandó rajzolással, firkálással folyamatosan nevelte magában a festőt. Nem egy novelláját úgy kezdi, mintha pár (ecset)vonással kijelölne egy területet, amelybe megírandó figuráit fogja állítani. Ők lesznek a modelljei. Létükben, testi-lelki mozgásukban őket fogja ábrázolni.

Felhagyni azzal, amiben hitt, amire egész fiatal életében készült, és amiben máris sikeres volt, nem lehetett könnyű. Nem állítható, hogy kényszer csinált belőle írót, de ha zavartalanul tanulhat a főiskolán, és teljes valójával festővé válhat, nem kénytelen állásba menni, pénzt keresni, alighanem meg is marad festőnek, nem enged a csábításnak, ami a szerkesztőségben érte, ahol illusztrátorként és kezdő újságíróként elhelyezkedett. Nyertünk volna egy kitűnő festőnőt, de elvesztettünk volna, anélkül, hogy tudnánk róla, egy minden látható jel szerint egyedülálló teljesítményekre képes írót.
Vajda Miklós