2 ÉS FÉL TÖREDÉK HAMLETNEK

"A "csinálás" felelőssége (ösztönösen, persze, direktbe nem megy) meg növekszik, ha a szerelem már nem mentség. De nem is háborúzom, nem, azt se."

"A szerelem fogalma ide nyilván kicsit a szent Parzival fordításából jött, köszönet érte L. M. barátomnak, hogy rám bízta, s gondolom, kölcsönös, hogy két szellemi "fél" nem tehet eleget kölcsönösen minden formaságnak... hálám zavartalan ugyanígy itteni Kiadómat illetőleg. . . és csak az ízetlenség félelme tart vissza, hogy mi mindent köszönök úgy 2007 márciusa óta. Mulatságos, itt a Goethe-medál, melyet igen kevesen kapnak meg, s én, miután másodéves szigorlatomon a magam módján csúcson voltam "németből", utána egyetemistaként inkább hanyatlottam... stb. – valamit talán mégis csináltam, azóta, tiszta móka ez az elismerés, csuda, így is! Én, a rossz fiú... így!

Megviselnek már mindenütt (légszomjammal, teljesen elromlott járásommal) a különböző megjelenések... hősiesen álltam a sarat. Az írás nem hősiesség, az vagy megy, vagy nem. De vannak olyan anyaszerűségek a társadalomban (mégis ott, igen!), melyeket... melyeknek... De én szentül bízom benne, hogy temetésemig gól nélkül úszom meg, s csak ott kell megjelennem.

Ám ennek a képzetnek rettentő ára van. Az elképzelt halál! Minden napom rémálom (a régi rémálmokat, százával a halálos, az elemien rontó veszélyeket már csak a diszkréció okán sem emlegethetem fel, és sőt és plusz) –(félbe-szerbe meg, az nem sport), nem szabad, hogy emberek (orvosok) kezére kerüljek, mindig ugyanezen a fekhelyemen kéne aludnom... szeretteimnek romlása, az ország romlása borzaszt... már ha ilyen következik, következne. Ez hát az az irodalom-szerelem-vesztettem állag, melyet más szóval elmondani nem tudok. Ah, ne gúnyoljanak, hogy: "Nincsen arra szó? Idenekem azt a szót." (Pl. szegény hülye, ld. Beckett, ahol Krapp magáról mondja ezt, Utolsó tekercs. Én nem e dolgaimért nem tartom magam hülyének, múltbéli dolgok lehetnek, persze. ) Ez itt mégis mind az irodalomról szólt, 1948–1968–2008." (Részlet a könyvből)