Ezerszer Júlia - Szendrey Júlia eltitkolt élete

Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség.

A korabeli dokumentumokra épülő életrajzi regény egy szenvedélyes, merész és különleges nő életét meséli el Petőfivel való megismerkedésétől a Horvát Árpáddal kötött második házasságán át haláláig, az életutat, amelynek során a forradalom szimbólumából, a nemzet özvegyéből megvetéssel sújtott, megtört asszony lett.

Miklya Luzsányi Mónika pedagógus, író, szerkesztő, több életrajzi regény szerzője. Az Időutazó-sorozatban megjelent Mohács özvegye című könyve Mária királyné életét dolgozza fel.

Részlet a könyvből:

"Minden ízében más volt ez az esküvő, mint amiről kislányként álmodozott, mégis úgy érezte, az örömét nem tudja elvenni semmi. Sándor felesége lesz, az ő asszonya. Élete legboldogabb napja előtt áll, hát miért ne örülhetne?
De akármennyire örült, a viharfelhők már ott gyülekeztek az égen. Az ég elborult, és elborult Júlia kedve is, amikor a kápolnában szembesült vele, hogy az apja még csak meg se jelenik a ceremónián. A kápolna fölött, a dolgozószobában hallották döngő lépteit. Ám elég volt csak ránéznie Sándorra, már a mennyországban érezte magát, Isten engem úgy segéljen, Boldog Asszony, minden szentek, hogy e tisztes fiszemélyt szeretem, szeretvén hozzámegyek házastársul, Istennek rendelése szerint, én őtet el nem hagyom, hótomiglan, hótáiglan, semminémű nyavalyában, Isten engem úgy segéljen.
A stóla összekötötte a kezeiket, a házasság az életüket, immár örökre.
Az esküvő után a kocsi a kapubolt alatt várta őket. Alig néhány ládát pakoltak fel rá a ruháival. Ennyi minden hozománya. Az apja már ott állt a kocsinál. A karjában a lendület, hogy megölelje a lányát. De képtelen volt megmozdulni.
Júlia is várt, aztán csak annyit mondott:
- Isten áldja, édesatyám.
Szendrey nem válaszolt. Nem tudott. A torkát szorongatta valami. Petőfi lépett oda hozzá. Az öreg tudta, hogy most kibékülhetnének. Ha kezet adna... Ha megölelné... De nem tudta megtenni. Úgy érezte, ez a fekete férfi erőszakkal ragadja el, és a halálba sodorja a lányát.
Sándor egy percig várt. Aztán felkapta a fejét, és ahogy szokott, gúnyosan felnevetett. Aztán fellépett a kocsira.
- Indulj! - adta ki a parancsot. - Meg se állj Koltóig!
A kocsis a lovak közé csapott, ám alig is ért ki a szatmári útra, leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és úgy esett, mintha dézsából öntenék.
- No, ez is jól kezdődik! - fortyant fel a kocsiban Petőfi. - Viharos utazásunk lesz.
- Mit vártál? - nevetett Júlia. - Viharos volt a jegyességünk, viharos lesz a nászutunk is - és szájon csókolta a Sándort. Most már tehette, hiszen a hites felesége volt."