Egy mondat a szabadságról

"Markó Béla nemcsak gondolatgazdagságával, formai sokrétűségével, a kisebbségi sorsban is egyetemes szempontokat hangsúlyozó látásmódjával győzi meg az olvasót, hanem magasrendű művészi autonómiájának hitelével is. Ritka példáját nyújtja annak a szellemi típusnak, amely a politikai becsületességgel végzett nyilvános szerep lezárása után képes volt a verbális közéleti 'kéregbeszéd' síkjáról a személyes hangütést sem restellő, az egyén nyomorúságát és hitbéli gyötrelmeit is megszólaltató beszéd magasába emelkedni. Markó Béla politikai szerepvállalása előtt is jóravaló költőként él az emlékezetben -, de nagy költővé csak az utóbbi esztendőkben érett."
Báthori Csaba


"Legalább egyszer át kell úszni a túlsó partra.
Nem az életem múlik ezen, hanem a halálom.
Mert hát valójában nem kötelező.
Mi tagadás, a rövidebb átmérőt választottam.
Mint mondtam, rossz úszó vagyok.
Tudom, vissza lehetne fordulni még most is.
De nem. Végül a hatalmas, ám minden
bizonnyal csak képzelt kráternyílás fölött,
éppen középen kezd elfogyni az erőm.
Körülbelül ott, ahonnan visszatérni
pontosan annyi, mint úszni tovább.
Fölöttem irdatlan ég. Alattam egyre
kevésbé rugalmas a víz. A parton zsivaj.
Zöld a víz, zöld a fű, zöldek a fák.
Mostantól fogva már nincs választásom.
És ez a jó. Meglepően jó. Fáj mindenem.
Egyszerű lett az élet. Eltűnt a kapkodás.
Nehéz hátranéznem, túl sok energiámba kerül.
Látom a közeledő partot. A karcsapások nyomot
hagynak a vízen, mint puha viaszhengeren."
(Átúszni a Szent Anna-tavat)