Harcok - Harcom 6.

A Harcok című kötettel zárul Karl Ove Knausgård önéletrajzi regényfolyama. A kötet egy alkotói és lelkiismereti válságba keveredett férfi vallomása, méltó lezárása a 21. századi világirodalom egyik legizgalmasabb írói kísérletének.

A szerző Malmőben él második feleségével, Lindával és három gyerekükkel. Az első Harcom-regény, a Halál megjelenése előtt elküldi a kéziratot a könyvben szereplő néhány ismerősének, mire kirobban a családi botrány. Nagybátyja perrel és a kötet publikálásának megakadályozásával fenyegeti, és eléri, hogy Knausgård kételkedni kezdjen, hitelesen ábrázolta-e gyerekkorát és apja halálának körülményeit. Miközben teljesen elhatalmasodik rajta a bűntudat és a kétségbeesés, nem hanyagolhatja el apai teendőit.

A saját és családja életéről szóló szakaszok közé Knausgård hosszú esszét ékel az antiszemitizmus természetéről, Paul Celan Szűkmenet című verséről, Káin és Ábel történetéről, Turnerről, Leonardo da Vinciről, a Harmadik Birodalom nyelvéről, a Mein Kampfról, és arról, hogyan jutott el Adolf Hitler egy vasmarkú apa mellől Németország élére.

A Harcok című regénnyel magyarul is teljessé válik a sokak szerint botrányos, mások szerint kíméletlenül őszinte önéletrajzi sorozat. Első darabjában, a Halálban Knausgård saját gyermekkorát és apja életét írja meg annak halálán keresztül. Leszámol vele és elszámol magával, részletesen taglalva a gyarló apa és a tékozló fiú közötti konfliktusokat. A Szerelem című második kötetben az elvált író Stockholmba költözik, és kénytelen egyszerre folytatni és újrakezdeni az életét. Itt találkozik második feleségével, leendő gyermekei anyjával. Monumentális életrajzi sorozatának harmadik részében, a Játékban nem a felnőtt szerző tekint vissza fiatalabb énjére, hanem a kisgyerek meséli el, hogyan bukdácsolta végig a gyerek- és kamaszlét fájdalmas, felejthetetlen és kikerülhetetlen állomásait. A Harcom sorozat negyedik része, az Élet közelkép a kamaszkor vágyairól és szenvedéseiről, szégyenről, megaláztatásról és kontrollálhatatlan érzelmekről. Az Álmokban, a sorozat ötödik kötetében a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen az írásra koncentrálhasson. A regényben tizenkilenc éves korától a harmincas évei elejéig követhetjük Knausgård szerelmeit, szorongásait, összetört és megvalósult álmait.

A sorozat első két kötete, a Halál és a Szerelem Petrikovics Edit fordításában jelent meg. Patat Bence, a további négy kötet fordítója azoknak ajánlja a Harcokat, „akiket érdekel, hogyan élte meg a szerző az első kötetek megjelenése utáni botrányt és családi konfliktusokat, de azoknak is, akik Paul Celan Szűkmenet című versének Knausgård-féle értelmezése miatt veszik majd kezükbe a könyvet”.

A Harcom sorozat nem követeli meg az időrendet, az olvasó bármelyik kötetnél bekapcsolódhat, maga dönthet arról, honnan, melyik könyv kínálta ajtón lép be a több ezer oldalas életrajzi szövegvilágba.

---

KARL OVE KNAUSGÅRD: HARCOK (HARCOM 6.), RÉSZLET

Kiskoromban sebész akartam lenni. Ezt a vágyat valószínűleg azok az orvosi műsorok ébresztették fel bennem, amelyeket a hetvenes években láttam a norvég tévében, hosszú képsorokat mutattak bennük műtétekről, és teljesen lenyűgöztek. Az egész testet sosem mutatták, csak azt a részt, amit felvágtak, a többit letakarták egy ugyanolyan anyagú és színű szövettel, amiből az orvosok és ápolók köténye és maszkja is készült. Az anyag sima és tiszta volt, redő- és foltmentes, és a közepén, mint valami kráterben látszó fehér bőr a maga egyenetlenségeivel már-már közönségesnek tűnt. Amikor egy arctalan orvos felmetszette a bőrdarabot egy szikével az erős lámpa fényében, mintha egy kis árok nyílt volna meg. Fogók tartották nyitva, és áramló folyadékok és lüktető szervek látszottak benne, amelyeket képtelenség volt meghatározni vagy megkülönböztetni egymástól, de hártyaszerűen ragyogtak a fényben, és bizonyára volt bennük rend, mivel a gumikesztyűs ujjak rutinosan és gyorsan dolgoztak közöttük. Így láttam meg a szívet, a mellkasban mozgó vak állatot, és a vért, amelyben fürdik. Sok akkori rajzom betegeket műtő sebészeket ábrázolt, fröcskölt a vér, és anyám aggódott, hogy talán valami baj van velem. De a sebészet egy sémába illeszkedett: a búvárkodás és az űrhajózás érdekelt még, és ezek mind olyan tevékenységek, amelyek által kinyílik a világ, az első a test felé, a második a tenger mélye felé, a harmadik a világűr felé. Az a része vonzott a világnak, amely rejtve van a szem elől, a titokzatos terekbe, vagyis az ismeretlenbe vágytam. Ezek közül talán a test belsejét találtam a legizgalmasabbnak, mivel az idegenség bennem rejlett és mindenki másban, akit ismertem, azaz folyamatosan jelen volt, akármerre fordultam, ugyanakkor mégsem, mivel a test szortyogó, rikító vörös belseje elérhetetlen és megközelíthetetlen maradt. A tenger felületén minden nyáron áthatoltunk, és láttuk az ott zajló hullámzó, suhanó életet. A fekete világűr a csillogó fénypontjaival minden egyes felhőtlen téli és őszi estén megmutatkozott, olyankor néhány bolygó is látszott. Csak a test tere maradt teljesen zárva. A tüdőt, a két kis szürke zsákot, az agyat, a gerincvelőn, mint valami száron ülő, gombaszerű növényt és a vért minden húsba és szövetbe eljuttató és onnan elszállító csöveket sohasem láttam. A tévében mutatott műtőfelvételek juttattak hozzá a legközelebb. Sejtelmem sincs, hány ilyen műsort sugároztak, úgy érzem, mintha egész gyerekkoromban azokat néztem volna, pedig valószínűleg nem lehetett több kettő-háromnál. Mindig ugyanúgy hatott rám, lelkesedésem a test belseje és annak idegensége iránt sosem szűnt meg, de idővel ellentmondásossá vált, undor vegyült belé: a test belsejének látványát egyszerre éreztem taszítónak és vonzónak. Felnőttként kezdtem foglalkozni az emberi test reneszánsz kori vizsgálatával, amikor első alkalommal térképezték fel módszeresen, főként friss holttestek boncolásával.(fordította: Patat Bence)

Líra Könyvklub