Tűz [antikvár]

Részlet a könyvből:A szanatórium heverőjén takarók sorakoznak, amikből vértelen alakok rajzolódnak ki. A Dent du Midi, az Aiguille Verte és a Mont Blanc visszabámulnak a szemükbe. A kórházpalota első emeletének terrasza - a maga vágott faerkélyével - amely egész verandát nyújt, oda van szigetelve a levegőbe, lóg a világ fölött. A finom gyapjutakarók - vörösek, zöldek, dohányszínűek, fehérek - amikből égőszemű, elfinomult arcok válnak el, nyugodtak, mozdulatlanok. A chaiselongueokon teljes csönd. Valaki köhint, aztán megint nem hallik egyéb, csak egy-egy könyv pontos időközökben zizzenő lapozása, egy elsuttogott kérdés és halk felelet szomszédok közt, vagy egy varjú szárnyának legyezőcsapkodása, - a fürge cimbora megugrott társadtól, akik úgy vonulnak az áttetsző végtelenségben, mint egy feketegyöngyolvasó szemei. Törvény itt a csönd. A gazdagok, függetlenek, akik a világ minden szögletéből egyazon nyavalyával jöttek ide, leszoktak a beszédről. Magukba görbednek, életüket és halálukat betüzgetik...