Vérrel virágzó 1956 - Hetven év - hetven vers

A magyar irodalom a nemzet lelkiismerete, emlékezete és várakozása volt mindenkor. Költészetünk egy-egy tiszta csúcsa a magyar nép egy-egy tiszta álma, közös reménye, vágyakozása. A magyar költészet fényében a nemzet nagynak, tisztának, szabadnak akarta látni önmagát. A pesti utcákon tüntetők, a vérző diákok és munkások legigazabb álmunkat álmodták 1956-ban: függetlenségünket, szabadságunkat, emberi méltóságunkat. A történelem nagy pillanata az, mikor a nép megelőzi vezetőit, megelőzi költőit is. Ledobja sorsa terheit, megmutatja igazi erejét, világraszóló győzelemre tör. Szabad és boldog akar lenni. Előbb csak érzi, de már tudja is, hogy e küzdelemben még a vereség is magasztos. Így történt népünkkel 1956-ban. A magyar nép után a költők ébredtek legkorábban, s költeményekben próbáltuk őrizni a vereséget szenvedettek becsületét. Hervadhatatlan virágok csokra a magyar költészet. Történelmünk legszentebb pillanatai a nemzet közös ihletéből és közös vállalkozásából fakadtak. Minden nagy költészet győzelem a halálon.
E pénzcsörgéstől, halálhörgéstől, sok-sok sértegetéstől, fogcsikorgatástól, hatalmi lármától züllő időben, ezen a hetvenedik évfordulón végre el kell jutnunk a békévé oldó emlékezésig, a közös gondolkodásig, a termékeny munkáig. A békés alkotó munka, a közös cselekvés reményében kínáljuk olvasóinknak kötetünket, 70 magyar költő verseit ezen a különösen fontos évfordulón. A munkánál, egymás megértésénél semmi sem fontosabb. Ezért született, ezért él, gondolkodik és dolgozik ez a vérrel virágzó kis ország, ezért állt össze ebben a könyvben a költői igazság 70 árnyalata, 70 költői akarat Magyarországért, Európáért, a békésebb, szabadabb, boldogabb életért.
Benke László