Isten népének szolgái [antikvár]

Néhány évvel ezelőtt papszentelésen vettem részt a tokiói székesegyházban. Összegyűlt az ünnepségre a város hívőinek apraja-nagyja. Három fiatal diakónus térdelt fehér albában, az oltár előtt. Jól ismertem őket, mert hat éven át együttlaktam velük a tokiói egyházmegyeközi papneveldében. Egyikük katolikus családban született; a másik kettő felnőtt korában talált rá Krisztusra, és lett keresztény. Most ott térdeltek a szentélyben az érsek előtt, hogy visszavonhatatlanul elkötelezzék magukat Isten népének papi szolgálatára. Az érsek, Sirajanagi Péter, láthatóan meg volt hatódva. Mégis a szentelendőkhöz intézett beszédében kemény szó jött az ajkára: "Ha valaki közületek most nem adja oda magát feltétel nélkül Krisztusnak, távozzék e helyről." Kissé meghökkentem e szigorú szavak hallatára, és ránéztem a három térdelőre, hogy nem rendíti-e meg elhatározásukat az érsek felhívása. De ők szájukat összeszorítva, szemüket lesütve ott térdeltek tovább rendületlenül. Ők már azzal az elhatározással jöttek, hogy Krisztuséi lesznek egészen. Úgy is lett. Az érsek, kinek püspökszentelésén valamikor én is résztvettem, fejükre tette kezét, és elmondta a szentelési imát, kérvén Istent, hogy adja a krisztusi papság kegyelmét ennek a három ifjúnak. És akkor megtörtént a csodálatos láthatatlan esemény: a Szentlélek erejéből ők hárman Krisztus szavának, szeretetének, testének-vérének és bocsánatának hordozói lettek Isten népe és az egész világ számára.