Felemelő [antikvár]

AJANLAS Gyönyörű szép, tavaszi vasárnap délután. A kis ház mellett a cseresznyefa teljes pompájában, talpig virágba borulva illatozik a szikrázóan kék ég alatt. A nap sugarai melengetik az arcomat, a hajamat lágyan fújja a szél. Ámulattal nézem a méhecskék szorgos munkáját, miközben hallgatom a madarak énekét a kert végében húzódó erdő felől. Egyszer csak azt érzem, hogy a szívem csordultig megtelik hálával, és egész lényemet átjárja az öröm! Ez a pillanat is egy szívet melengető, bensőséges érintés volt, amivel Isten azt üzente nekem, hogy szeret, és örül, hogy vagyok. Egy ideje már így, hálatelt szívvel élem az életemet. Elvárások és feltételek nélkül, gyermeki rácsodálkozással fogadom az egészen egyszerű, kicsi, hétköznapi ajándékokat, és hagyom, hogy Isten szeretete átformálja velük szívemet, lelkemet. A hiányaim helyett szüntelenül arra a mérhetetlen gazdagságra nézek, amit Istentől én, a parányi teremtmény, érdemtelenül kapok. Hálaadással imádkozom, elengedek és elfogadok, Istenhez kötöm magam, miközben szabad-