Bővebb ismertető
A gabona őrlése, feldolgozása szinte egyidős az emberiség kultúrájával. Az ősember számára a tűzgyújtás ismeretének elsajátítása után a legnagyobb fejlődést az jelentette, amikor a nyersen vagy pörkölve fogyasztott magvak helyett a magvakat megőrölte, összezúzta és vízzel keverve lepényt készített belőle. Az őskorban használt szerszám, az őrlőkő, két részből állt: az alsó lapos fenékkőből és a felső, gömbölyded, kézben fogható törőkőből. A szerszámok és eszközök fejlődésével alakult ki a forgatható kézimalom. A római korban már igen jól jövedelmező iparág volt a gabonaőrlés. Az emberi erő - kizárólag nők és rabszolgák - helyettesítésére a római császárság alatt a nagyméretű malomkövek forgatásához az állati és a vízi energiát is felhasználták.