Bayreuthtól Bagdadig [antikvár]

MIÉRT? Könyvem - úgy hiszem - élettörténetemnek, tudatosodásomnak és monomániás érdeklődésemnek is a tükre. Diktatúrába születtem bele, a kiszolgáltatottság, a szabadság hiánya - és a (Tonio Kröger-i) kirekesztettség - alapvető létélményem vok. Ezért is érdeklődtem szenvedélyesen kamaszkoromtól a diktatúrák iránt, s ahogy folyamatosan falakba ütköztem, egyre inkább izgattak a lázadás lehetőségei. Egyre többet tudtam meg a mi kis diktatúránkról, a Nagy Testvérről, 1956-ról, a prágai tavaszról, és eltiprásuk okáról, hátteréről. Az 56-os forradalom napjairól csak egyetlen emléket őrzök. Apámat meglátogatta az egyik legjobb barátja, akit feleségével és két lányával együtt az ötvenes évek elején kitelepítettek a Horto-bágyra, s aztán évekig nem jöhettek vissza a fővárosba. Szüleim ruhákat válogattak nekik, hogy legyen miben nekivágniuk a nagy útnak. Később tudtam meg, hogy a férfi infarktust kapott, amikor viszontlátta, átölelte a brüsszeli repülőtéren Magyarországról még 1948-ban emigrált fiát. A Kádár-rendszer megalkuvásra, öncenzúrára, kettős beszédre épülő, ellentmondásos természetéről, mindenféle hiányról sok tapasztalatot szerezhettem. Egyszer például egyetemistaként egy rendőr őrnagy megrugdosott a budaörsi benzinkútnál (azt ordította: „a kurva anyját, maga is autóstopos"), miközben a teraszon, a presz-szóban békésen kávézó közönség tudomást sem vett a jelenetről. A diktatúra - a közhiedelemmel ellentétben - az utolsó pillanatig nem enyhült: 1989-ben derült ki, hogy egy képzőművész budai