Hadifogolytáborok és (hadi)fogolysors a Vörös Hadsereg által megszállt Magyarországon [antikvár]

ELOSZO „Ha túléled, halgass!", „Elhallgatott éveink" - ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg és törték át a hallgatás falát a szovjetunióbeh kényszermunkatáborokban eltöltött időkről szóló első, 1989-ben kiadott könyvek.^ A címek hiaen jelzik azt a félelemterhes légkört, ami Magyarországot jellemezte a rendszerváltás előtt, amikor nem lehetett beszélni a Szovjetunióba tömegesen vagy személyes ítéletek alapján kényszermunkára hurcoltakról, akiknek a létszáma csak a mai Magyarország területét tekintve több mint 600 ezer fő volt. Többségük katonaként jogszerűen került hadifogságba, de az elhurcoltak 25-30%-a civilként, az elhíresült „malenkij robot" részeseként „hadi"fogolyként vagy úgynevezett jóvátételi közmunkára rendelt internált „németként" (német, magyar vagy német nevű zsidóként) került a szovjetanióbeH GUPVI {Glavnoje Upravlenjije po gyelam Vojennoplennih i InterTíjirovannih) hadifogoly- és internáló-lágerek-be, vagy koholt vádak alapján ítélték őket a GULAG {Glavnoje Upravlenjije l^agerej) kényszermunka-rabtelepein letöltendő szabadságvesztésre. (Ugyanakkor mindannyian - az „internált" nők és a gulagra ítélt rabok is - szabadon bocsátásukkor Magyarországon olyan igazolást kaptak, hogy „mint hadifoglyok" érkeztek haza a Szovjetunióból, és a lelkükre kötötték az elvtársak, hogyha a kinti élményeikről beszékiek, akkor visszaviszik őket a lágerekbe.) Ezekkel a témákkal, de még a második világháborús magyar hadifoglyok témakörével sem lehetett foglalkozni egészen a rendszerváltást közvedenül megelőző időszakig, mert a pártállami diktatúrában a kérdéskör — elsősorban a szovjet hadifogságba került civilek tömegei és a rendkívül mostoha körülmények miatt meghaltak magas száma miatt — tabu téma volt. Ekkoriban csak az emigrációban élő magyarság foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. ^ Rózsa Péter: Ha túléled, halgass!. Budapest, 1989.; Cséri Lili: Elhallgatott éveink. Budapest, 1989.