Bővebb ismertető
Mikor régibb és újabb történelmi dolgozataim és tanulmányaim közül a jelen kötetben foglaltakat (abban a hitben, hogy a történetkedvelő közönséget talán érdekelni fogják) kiválogattam, egy kérdés merült föl előttem. Az t. i., vájjon nem kellene-e egyik-másik régebbi tanulmánynál valami utó-irat-félében jeleznem, hogy a bennük tárgyalt témáról a legújabb időkben az enyémtől kisebb-nagyobb mérvben eltérő fölfogással találkozunk? Mivel azonban az ilyen utó-irat-félék esetleg hosszabbra nyúlnának a kelleténél, esetleg polemikus szint ölthetnének magukra, jobbnak láttam róluk lemondani. Változtatás és utóirat nélkül adom hát ezt az egy-két tanulmányt is, mint a többieket, úgy ahogy a maguk idejében megjelentek. Kivételt még abban az egyetlen esetben sem tettem, ahol egy biográfiai adatot újabb kutatások alapján korrigálhattam s a vele kapcsolatban mondottakat kissé módosíthattam volna. Dr. Károlyi Árpád.