Dogmatika V. [antikvár]

A népek világossága Krisztus,... amely ott tündöklik az Egyház arcán. A II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló hittani rendelkezésének ez a bevezetésben adott kijelentése rámutat az egyház értelmére, lényegére és céljára egyaránt. Az Egyház ott van, ahol az Isten lelke Krisztus életét jelenvalóvá teszi az emberekben a kegyelem rejtetése szerint. Az Egyház maga is a hit tárgya, ahogy a hitvallásban kijelentjük: Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat. A hitvallásban úgy mondjuk, hogy Hiszek az egy Istenben,... Atyában... Fiúban... és Szentlélekben, de úgy folytatjuk, hogy... hiszem az... egyházat. Mert a hit két tárgyában, az Isten és az Egyház között, különbség van. Az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy az ő személyére bízom magam, ráépítem életemet, egyházat hinni annyit jelent, hogy elfogadom annak, ami által Istenre bízhatom, építhetem életemet. A görög és latin hiszem szó (piszteuó, credo, vagy a főnév fides) magában rejti ezt az állítást: fogadom, hogy hűséges leszek hozzá. Nem véletlen, hogy a római közügyi és katonai eskü formuláiban is szerepel a >>credo in...<< szókapcsolat. A hitvallásokhoz fűződő magatartást a keresztény ókorban a mai kultúrában így világítható meg: az Istenbe vetett hitemet és bizalmamat hűségesen megtartom az Egyház (formái, útmutatása, kívánalmai, elvárásai stb.) szerint. Az Egyház tehát maga is hittitok (müsztérion), ezért az ekléziológia szerves része a dogmatikának. Az apologetia örökségét hordozó fundamentális teológia ugyanúgy tanítást ad az Egyházról, de nem az a célja, hogy a misztériumát világítsa meg. Az Egyház, konkrétan a katolikus egyház létének és elfogadásának >>miért<<-jeit tárgyalja, alapfogalmakat ismertet, világít meg és tisztáz az értelmi elfogadás és a hitszerinti befogadás (receptio) számára. A fundamentális és a dogmatikus teológia sokszor ugyanazon témákat tárgyalja, de nem ugyanazon szempontból, az előbbi a misztérium elfogadásához akar elvezetni, az utóbbi a misztérium tartalmát feltárni.