Semmi sem úgy [antikvár]

Részlet: "Nyaram virágos bokrát, mintha tél sem sújtaná máskor, nem láttam enyészni, megújulni, csak ahogy terebélye pompáját évről évre megismétli egyformán, mégsem unalmasan, csöndben telítődöm az árnyas örökzölddel, s már kezdeném a fehérszirmú verset, de elszáll rögtön, mert folytathatatlan, ha nincs szavam az első anyanyelvhez, melyet a beszéd előtt megtanultam, tétova illat csupán, illó fények, bujócskái az áldott békességnek, nincs eseménye, tárgya, szép csodában rejlő talányos magunkbanvalóság föloldódása egymás mivoltában, páros hűségre hasonlít leginkább, és csak kettőnkre tartozik a titka, miért van nyitva akkor is ha csukva."