Nyers [antikvár]

2011-ben ismertem meg Balogh Ádámot. Olyan volt hallgatni őt halk malátaszó mellett, mintha Hrabalt olvastam volna. Akkor még nem sejtettem, hogy fülszöveget fogok írni, azt viszont igen, hogy Ádám legnagyobb küzdelme az lesz az írással, hogy szavai egy könyvből olvasva is úgy szóljanak, mintha személyesen hallgatnánk őt. Nos, ez sikerült. Balogh Ádám meglett ember — József Attilától tudjuk, ki az. Lefegyverző egyszerűséggel — nyersen? — ír most nekünk a hajdani gyerekről, aki volt, a felnövésről. Egy apáról beszél, egy olyan apáról, amilyet mindannyian szerettünk volna magunknak, egy olyan fiú hangján, amilyenek mindannyian szerettünk volna lenni. És ha nem kezdünk el irigykedni rá, hanem alászállunk vele az időben, akkor megsejthetjük, hogy az apa és a fiú örök, sőt azt is, hogy volt (van!) ilyen apánk, és mi magunk vagyunk ez a fiú. A hölgyeknek pedig azért ajánlom ezt a könyvet, mert olyasmit tudhatnak meg a férfiakról, amit máskülönben nem nagyon, mert ilyesmikről sem az apák, sem a fiúk nem nagyon szoktak beszélni. András László