Maszkod mögé [antikvár]

Bevezető „Féltett maszkod alól kivilágol, ki vagy valójában" írja a költő a Tintapacák című versében, leleplezve magát, mint a lélek szakavatott ismerőjét, a pszichológust. Oláh Tamás költészetének egyedi arculatát a mélyen lélekbe ágyazottság jellemzi. Verseinek tárgya éppúgy lélektani ihletésű, mint sorainak üzenete. Ha olvasod e kötet verseit, már az első ciklusban /"Szelíd sóhajjal"/ a megismerés kapuival, az érzékszervekkel, ezek hatalmával hoz költői kapcsolatba. A szem, orr, fül, tapintás, száj és nyelv tigy jelennek meg előtted, mint mélységesen személyes egyedi élmények, ahogyan „millió hangtest" hatol belénk, mert van fogadása a fül útján, vagy akár az ízek gyönyörűségét idéző szájunk és nyelvünk, melyekkel bekebelezzük magát a világot is. Emlékeket idéz, a virágok a természet parfümgyáraiként tűnnek elénk. Orrunk minden tökéletessége ellenére sem „szimatolhat be a végtelen résébe", a zene „üveg tisztán" szólva ér el, „a konyhák kémiája fogja munkára a mirigyek dolgos sejtjeit, ezer és ezer ízt szaporít", ekképp idéz fel bennünk eleven emlékeket. A második ciklusban /ízek utcája/ még inkább az érzékletes élmények útján vezet tovább, így szólít meg minket az „íz hercegének" nevezett édes, a „pozsgás derűt" fakasztó erős íz, vagy akár a „fenyítő-vadító" keserű íz. Milyen „A telhetetlen"? "kutat az új étkek után/még több eledelt követel,/és mint tenger a folyókat/ mindent benyel." A külső, látható, tapintható, ízlelhető világ felől a harmadik ciklusban a „Szavakon túl" tartományába kalauzol a költő. Versekké rendeződnek a sorok és lüktetnek a strófák, amikor a szavak, mimika, tekintet, taglejtések, testtartás, távolságtartás, a közelség-távol- -5-