Pandóra a szelencében [antikvár]

Az ember nehezen viszi a nyilvánosság elé takargatott titkait. És ilyenkor is fátylat dob rájuk, hogy az áttetsző kelmén át lényegük szerint, és mégis rejtőzködve mutatkozzanak meg. A költészet segít az igazság kimondásában, és egyben felismerésében, hogy többnek, maradandóbbnak látszódjék, mint egyszeri eset fények és tanulságok nélküli napvilágra bukkanása. Az átsejlés olykor csak körvonalakat láttat. Annyi mindenképpen igaz és valós ebből a történetből, amennyi így kitapintható, értelmezhető és átélhető. Nekem szükségem van a szeretetre, és ezért igyekeztem a teljes arcomat megmutatni: nárcizmus és exhibicionizmus nélkül. Mert minden igaz ebben a könyvben, amit igaznak el tudsz fogadni. Amit pedig hamisnak látsz, hiába is volna természete szerint igaz, elárulja önmagát. Ez vagyok, ilyen vagyok a lelkem felől nézve. Aki csak a külsőmet látja, csupán egy másik emberre mered. Aki e lapokon keresztül a lelkemet: az talán önmagát is. Adyval mondom: szeretném, ha szeretnének, s lennék valakié!