Csábítás [antikvár]

Julián Richárd Sinclair, Ravenwood grófja nem akart hinni a fülének: teljesen szabályos lánykérési ajánlatát visszautasították. Megdöbbenését lassan harag váltotta fel. Mégis, mit képzel magáról ez a nő?!, töprengett. Választ azonban nem kaphatott kérdésére, a hölgy ugyanis úgy döntött, hogy nem jelenik meg. A nagyvonalú ajánlatot helyette a magát szemmel láthatóan kínosan érző nagyapának kellett visszautasítania. - Az ördög vigye, Ravenwood! Csak azt ne higgye, hogy nekem ez ínyemre van. Az a helyzet, hogy ő még fiatalka, éppen hogy befejezte az iskolát - magyarázta Lord Dorring komoran. - Valamikor szeretetre méltó kislány volt, mindenkinek a kedvében járt. De most már huszonhárom éves, és az elmúlt néhány esztendő alatt, úgy tűnik, elég önfejű lett. Meglehetősen idegesítő néha, de hát ez van. Mostanában nem hallgat a jó szóra. - Tisztában vagyok a korával - mondta Julián szárazon. -Éppen azért gondoltam, hogy értelmes, kezelhető fajta. - Az is - hadarta Lord Dorring. - Hát persze hogy az. Ne gondolja, hogy nem. Nem is olyan hisztériára hajlamos, bugyuta fiatal liba. Pirospozsgás, szakállas arcára kiült a kétségbeesett igyekezet. - Általában véve nagyon jó természete van. Roppant engedelmes. Ööö a női erény és méltóság megtestesítője. - Női erény és méltóság - ismételte Julián lassan. Lord Dorring arca felderült. - Ahogy mondja, uram. Női erény és méltóság. Azóta, hogy a kisebbik fiunkat és a feleségét elvesztettük, ő volt nagyanyja egyetlen vigasza. Tudja, Sophy szülei a tengerbe vesztek, amikor ő még be sem töltötte a tizenhetedik évét. Akkor a nővérével együtt hozzánk költöztek. Biztosan emlékszik - Lord Dorring a torkát köszörülte. - Persze az is lehet, hogy nem. Hisz akkoriban önt ööö persze más dolgok foglalkoztatták. A más dolgok meglehetősen udvarias utalás volt arra a háló-