48 óra [antikvár]

ELSŐ FEJEZET - Tegye, amit mondok, vagy golyót kap a hátába. A hang férfihang volt, az akcentus kelet-európai. Sem remegés, sem egyéb jel nem utalt arra, hogy a beszélő izgulna. A hangszíne végig egyenletes és kimért maradt. Nem fenyegetett, egyszerűen megállapított egy tényt. Ha nem engedelmeskedem, lelő. Elfogott az a semmihez sem fogható bizsergés, amit egy kézifegyver kelt, ha az ember hátába nyomják a csövét. Ösztönöm szerint legszívesebben nekifeküdtem volna a csőnek, aztán élesen balra pördültem volna, hogy eltérítsem a lövés irányát. A fickó valószínűleg jobbkezes, ami azt jelenti, hogy a bal oldala természetszerűen védtelenebb. Ezt a gyenge pontot kihasználva, fordulás közben belenyomhatnám a könyökömet a képébe, és egy pillanatnyi időt nyernék, hogy eltörjem a csuklóját, majd a homlokához nyomjam a fegyvert. Hát igen, a régi jó ösztönök, de az a fickó, aki mindezt képes volt megtenni, már nem létezett. A múltammal együtt eltemettem. Elhanyagoltam magam. így jár, aki jó útra tér. Miután megszűnt a kezem nyomása a csap tetején, a porcelánkagylóba hulló víz csobogása lassan elhalt. Vizes ujjaim enyhén remegtek, ahogy a megadás jeléül felemeltem a kezem. - Erre nincs szükség, Mr. Flynn. A pasas tudta a nevemet. A mosdókagylóra támaszkodva felemeltem a fejem, és belenéztem a tükörbe. Soha életemben nem