Így volt..? [antikvár]

Az olvasóhoz Igaz volt? Tényleg így volt? - kérdezik majd tőlünk talán egyszer. Az is lehet, hogy múló epizódként felejtésre ítélik a rendszerváltozás utáni tizenöt-húsz évet. Mindazt, amit reméltünk tőle, amitől boldogok voltunk, amiben csalódnunk kellett. Megtörténhet az is, hogy már nem is emlékszünk azokra, akik útfélre kerültek, megcsúfoltattak. Azt mondják majd nekünk, hisz annyi minden került már a történelem süllyesztőjébe, miért pont az „átmenet" évei jelentenének kivételt? Miért is? Pusztán azért, mert személyes sorsunkról s a jövő vajúdásáról szóltak ezek az idők. Hisz ez is háború volt. A szelídek, az okosak helytállásával, az erőszak, a birtoklási vágy féktelenségével, az igazság és a hazugság örök küzdelmével. Amikor egy álmos, őszi délutánon a mögöttes tíz évben megjelent írásaimat kezdtem lapozgatni, furcsa érzés fogott el. Utak húztak vissza, más utak előrelendítettek. Az én nevem jegyezte a riportokat, a beszélgetéseket, és mégis hitetlenkedtem. Velem esett meg mindez? Ilyen csodálatos emberekkel, ennyi szeretettel találkoztam? Ennyi önpusztítást, családi tragédiát láttam? Mit kerestem idegen lakásokban, kopott orvosi rendelőkben, eldugott falvakban, peremkerületi bordélyházakban, luxusvillákban? Hogyan tudtam végighallgatni oly sok cinikus megszólalást, a tények elferdítését? Annyi megtapasztalt jogtalanság után miért bíztam még mindig az igazságszolgáltatásban? Ha megfenyegettek, miért nem voltam hajlandó félni? Miért nem hagytam a csudába az egészet, miért nem írtam édes-bús lektűröket, mire voltam még mindig kíváncsi? Arra, amire a pályám kezdetén. Hogy hol élünk és mi történt, mi történik velünk? A kötetben szereplő írásokat - az eltelt időre tekintettel is - szerkesztett formában közlöm. Kivételesen megengedtem magamnak, hogy néhol teret engedjek személyes gondolataimnak, érzéseimnek is. Köszönöm Kerényi Mária barátom önzetlen szerkesztői segítségét és minden szereplőét, aki útitársamul szegődött. Budapest, 2004 októberén Kormos Valéria