Vádoltuk egymást I-II. [antikvár]

Részlet a műből: "Úgy látszott, hogy az akaratimádók és erős kéz után áhítozók valamennyien akarat nélkül valók. Legalább is így érezte az ember azon a felvidéki tájon, hol tojásszínű apró házakból almaszagú leányok, birsszagú asszonyok, tökmagot majszoló gyerekek s a kapadohánytól szinte megpácolt férfiak úgy keltek ki riadtan, mint az anyjuk hasáról és szárnyaljából kirázott didergő szárnyasok. És mindez azért - mert valahol valaminő hatalom megdöntött egy zászlót, mely hogy magabiztosan többé nem lengett... megölt minden kedvet és bátorságot. Mintha azáltal, hogy mint valami széllel játszó és küzdő vitorla nincs imádságos magasságban a fejünk fölé dagadva - hanem hozzánk lecibálva a porba: úgy fed el valamennyiünket, mint egy halott lepel. Elvesztettük a háborút. El... De hát lehet egy rosszat is elveszteni? ... Úgylátszik, igen. Mert talán a birtokolt jó nem akkor veszik el, mikor könnyelműen elvetjük magunktól - hanem akkor, mikor az elvetés követkeményeinek utolsó kihatása is beteljesül."