Szerelmes évek [antikvár]

Kiadói borító kissé kopottas.
Vajon le lehet-eírni a hetvenes éveket? Vajon meg lehet-e írni a történetek nélküli, létező szocializmus történeteit? Efféle kérdésekre keresi a választ Kőrösi Zoltán rendhagyó, nyugtalanító családregénye, melyben három generáció sorsa olvad össze nagyszabású, példázatos történetté. / Részlet a könyvből: Gomolygó nyári idő Egy-két napig nem is igen tűnt föl senkinek, hogy a csordogáló hótól mindjobban megáradt az alsó kerítéseknél futó patak. Eleinte csupán a mederbe nyúló, összegabalyodott gyökereket lepte el a zavaros, sárgásbarnán habzó ár, aztán, ahogy a horpadásokban kitartó, töppedt halmok is lassan felengedtek, a víz kiöntött az alsó faluszéli mezőre, s mert már a püffedt föld se tudta beinni, egyre följebb nyomult, valóságos kis tavat duzzasztott a kukoricaszárak, zsombékok, letört ágak fölé, egészen a műút töltéséig járhatatlanná tette a gyalogösvényeket a kertek és az erdő között. Talán emiatt, vagy mert a talajvíz kimosta már a domboldalakba ásott járataikat is, megérkeztek a házakba az egerek. Igaz, nem voltak éppen új vendégek, hiszen gyakorta hallani lehetett a tűzhely átmelegítette fal felől a motozó kis kapirgálásokat, amelyek a süket, mélykék éjszakákban olyan otthonosan hangzottak, akárha a fal túloldalán, sőt magában a falban tenne-venne valaki, sietősen, mégis óvatosan, csupán a mindennapi dolgait végezve, hogy másokat föl ne ébresszen, ezek a kapirgálások, surranások és motozások az elmúlt hetekben ugyanúgy hozzátartoztak a tél csendjéhez, mint a nyitott ajtajú tűzhely pattogása, vagy a falióra kattogó zaja. Csakhogy az olvadás ideűzte rágcsálók egészen mások voltak, mint az addig ismert mezei hadak; mintha az enyhülés a mindeddig oly természetes óvatosságukat és félelmüket is elolvasztotta volna.