Soha ne add fel! [antikvár]

EfrAoszoEbben a könyvben írtam meg brazíliai gyerekkorom, az észak-svédországi erdős vidékre való érkezésemkor átélt kultúrsokk és a számomra legfontosabb emberek elvesztésének történetét. Összegyűjtöttem benne a brazíliai vadonban, Sáo Paulo utcáin és egyik árvaházában szerzett gyerekkori emlékeimet, valamint szerepel benne a svédországi életem kezdete is, amikor az addigi tapasztalataimtól homlokegyenest eltérő helyre és élethelyzetbe csöppentem. Az emlékeim töredékesek, de ami megmaradt, az tiszta és világos. Gondosan ápoltam, újra meg újra felidéztem magamban, és leírtam őket, hogy megőrizzem, aki vagyok. Én építettem fel ezt a történetet, a saját történetemet. Nem emlékszem pontosan, mennyi idős voltam az egyes események idején, vagy hogy menynyi ideig maradtam egy-egy helyen. Ugyan mit jelent az idő egy gyereknek, aki az utcán él? Miért kellett volna bármit is tudniuk az időről a hozzám hasonlóknak? Mi nem voltunk részei a társadalomnak. Egy olyan világban éltünk, amely nem szánt időt ránk, és nem törődött azzal, hogy tanulunk-e, vagy egyáltalán életben maradunk-e.Biztos mindenki érzett már olyat, hogy szeretne kiállni egy magas hegy tetejére, lenézni a környező erdőkre, vizekre, befogadni az előtte elterülő szépséget, és teli tüdőből ordítani. Ordítani, amíg csak bírja szusszal, belefájdul a torka, és égni kezd a tüdeje. Úgy ordítani, hogy megtisztuljon a lelke, hogy utat törjön a