Meghalni késő, élni túl korán [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
tandori…? ​nat roid…? tradoni…? – Meghalni késő, élni korán – első könyve egy trilógiának, az Egynyári vakjátszmának. Mindhárom kötetnek külön címe van, mindháromnak külön felépítése, mely a másik szerkezetével szinte teljesen megegyezik: például a könyvek mindegyikének hét – hét – hét része van, de a fejezetek, a mottók jellege, a számozás, az idézőjelek a változatosságot szolgálják: olyan kaleidoszkóp, amit még egyszer aligha tud összeállítani az emlékezet. A trilógia – és külön-külön az egyes kötetek – befogadását nagyon könnyíti, hogy nem erőltet az olvasóra semmit: dús, dzsungeles: és a nagy terjedelmet ellensúlyozza az olvasás kötetlensége. A kaleidoszkóp légiessége, felhőjárásos változása, tünékenysége. Emberi panoptikum is ez így. Valamint: két ember együttélése…különböző fajta létezők együttélése…együttélése a szerzőnek regényébe….az elszakadás fájdalma, mely a megírással egyenlő. Én és nem én problémája… ezt már a „szerzőség” hármassága, kérdőjelessége is jelzi. A látszólagos improvizáció, az „indiai fríz” -szerkezet belő törvényszerűségek rnejvé szilárdul fájdalmasan és derűsen…a csillagos ég és az erkölcsi parancs végül eggyé válik…de semmi el nem intéződik. Ez a „vakjátszma” kifejezés lényege: nem látjuk a végét, „csak egy nyár”, amit élünk.