Emberevők [antikvár]

„Amikor ezeket a sorokat papírra vetem, annyi évvel a történtek után, még mindig megborzongok a feltoluló emlékképek elém tükröződő árnyai láttán. Még mindig az orromban érzem a rothadó sírok túlontúl jellegzetes bűzét. A torkomban ugyanazt a hátborzongató fojtogatást érzem, mint akkor. Kezem megremeg, de nem hagyom, hogy a tollat, mellyel e sorokat rovom a papírra, kivesse barázdáiból a félelem. Ma túl vagyok már az életem alkonyán, s nem félek elmondani és leírni azokat a dolgokat, amelyek közel negyven esztendeje történtek meg velem. Akkor el kellett, hogy fedje a titoktartás, melyet oly szerencsétlenül fogadtam, és oly balgán betartottam. Most viszont kitárom azon dolgok rozsdás, nyikorgó szekrényét, melyek a velem megtörténteket rejti magába. Ép elmével nem is lehetett felfogni és átélni azokat az ügyeket, melyeket most eme gyűrött papírosra lejegyzek. Azt akarom, hogy az utókor tanuljon és okuljon belőle! Nagy az én terhem és szabadulni akarok tőle! Mielőtt megtérek Mennyei Atyánkhoz, kiben jobban hiszek, mint ifjú koromban bármikor, gyónni szeretnék! Gyónni, de nem titkon az Egyház dicső vagy dicstelen szolgájának, hanem az Utókornak! Lásd Halandó, mik történtek Magyarország alsó részein, dicső Károly királyunk, ki ezen néven a harmadik uralkodása idején! Kikívánkozik belőlem eme kőszikla, melyet a gyomromban hordozok már ennyi éve! S mikor rá gondolok, ez a gyomor megremeg tőle! Higgyetek csak bolond vénembernek, kiből eltávozott az értelem! De Isten engem úgy segéljen, hogy eme dolgok úgy történtek meg velem, amint azt itt előadom! A lelkemnek nincs maradása. S nem lelhetek nyugalmat, míg elő nem adom titkomat! Nincs, mi visszatartson! Azok, kik a titoktartás súlyos vaslakatját rám akasztották, már régen hideg sírokban adták át testüket az enyészetnek! Már a gyermekeik zömét is túléltem! Nincs, ki visszatartson! Istenadta hosszú korom felhatalmaz, hogy elmondjam, mi itt következik! Okulj, s tanulj olvasó!"