Domoszlay László [antikvár]

Részlet a könyvből: Furcsaságok boltja. - János-út, Bertóthy-palota, a növénytani múzeummal szemben. Domoszlay László beleült a kocsijába, lassan lebocsátotta az egyik ablakot, elhelyezkedett a bőrből és üvegből való kis börtön bal sarkában és égő szivarját bámulva, odaadta magát a gumikerekek lágy ringatásának. A lovak egyenletes, lassú, nehézkes trappjának ritmusa, az ablakon beszűrődő esti levegő, az utca monoton lármája egészen elálmosította volna, ha közben egy-egy villamoscsengő éles sikoltásán vagy autó mély mordulásán fel nem ocsúdik kábultságából. - Ma bizonyára történik velem valami - gondolta határozatlan, lusta, jó előérzettel. - A bárónő... Domoszlay Bertóthy bárónét gondolta, aki a legszebb, legokosabb, leggazdagabb asszony hírében állott az országban, pedig ez a három tulajdonság egy személyben szinte több is, mint amennyinek súlyát akárki egyénisége is elbírhatná. A bárónőt leánykorában alig ismerte valaki Budapesten. Egyetlen egy szezonban fordult meg a társaságban, a háború előtt, az utolsó nagy bálokon. Tavasszal Alagon, a Tátrában, a freudenaui gyepen látták néhányszor. Gyermekkorát Angliában töltötte, azután utazgatott az apjával, a sokmilliós Lucie báróval, aki az ország legnagyobb finánckapacitása, legszebb öreg gavallérja, legbőkezűbb istállótulajdonosa és leghíresebb műgyüjtője volt...