A reformkor mérnöke [antikvár]

Részlet:1SZEPES-OLASZIAz 1804-ik év márciusát mutatja a naptár. Köny-nyű parasztkocsi iparkodik előre a koratavaszi dág-ványban. A lovaknak még a füle is sáros, s ahogy a lábukat kihúzkodják az agyagos sárból, olyan cup-pogás hallatszik, mint mikor vajat köpülnek. Lent, a kátyú fenekén, valahol az ismeretlen mélységben, fejnagyságú terméskövek lapulnak, s mikor átgördül rajtuk a vasalt kerék, az utasok csak azért nem harapják le a nyelvüket, mert összeszorítják a fogukat. A szót is csak apránként eregetik foguk közül. Ilyen úton veszélyes szórakozás a hangos beszéd.A veszedelem nemcsak alulról, felülről is fenyeget. Az árokparti fák ágai ráhajolnak mélyen az útra, s aki nem vigyáz, szaporán ugrálhat le a kocsiról, s futhat vissza, megkeresni a süvegét.Kijut a főtanfelügyelő úrnak az utazásból sziszegte fogai közt az egyik utas, miközben a kucsmáját szorongatta.Utaztam már rosszabbul is, nagy tiszteletű uram felelte a másik. Tavaly az Alföldön jártam és arra bizony még nagyobb a sár. Októberben jöttem fel Egerbe, s szégyenszemre kénytelen voltam szép paripáim elé címeres magyar ökröket fogatni, hogy célba érjek. Erre még csak hagyján, ezen az úton ha nehezen is legalább előre jut az ember.