Pf. 2002. [antikvár]

Emm Zirig Árpád Átvezényelt délután Nyolc lesz tíz perc múlva. Este nyolc óra, egy olyan napnak az estéje, amelytől semmi jót sem vártam, és végül, úgy nézem, nem is kaptam.Tizenkettő lett volna tíz perc múlva, amikor azt gondoltam, hogy ebéd előtt még felhívom. Elrontottam a tárcsázást. A lekerekített szélű lyukacskából kicsusszant vizes ujjam, hát újrakezdtem.Persze, megyek, mondta, így hát nekiláttam, hogy levezényeljem azt a belső folyamatot, amit várakozásnak hívnak. Furcsa kis esemény ez. Egy önmagát komponáló procedúra.Elindítani még könnyű volt. Teli gyomromban a töltött paprika meleg mocorgása megadta azt az önbizalmat, ami alapján bátran feltételezni mertem, hogy nemsokára becsönget, és huncutul rám mosolyog. Az első tétel gondmentesen ment hát. A rutinos karmester eleganciájával ültem a tévé elé, mert tudtam, hogy a zenekarral minden rendben van, minden egyes hang a helyén, a ritmus pedig olyan pontos, ahogy azt megírták.Három óra felé, amikor már uzsonnára áhítozott a gyomrom, hallottam, vagy inkább megsejtettem, hogy baj lesz a dallammal. Ha igen sietne, már hallanom kellett volna lépteit a bejáratnál. Fogtam hát a bordó műanyagból és polírozott alumíniumból készült német, Robotec márkájú mankómat, és lendületesen lebotorkáltam a mustársárga linóleummal borított lépcsőn a konyhába. Egy pillanatra elméláztam a hallban, és valószínűleg nagyon haragosan