Aranykor [antikvár]

Hátsó táblája kissé karcos, kopottas. Alsó lapéle elszíneződött, oldalsó lapélén halvány folttal.
Ez nem a vég, még csak nem is a vég kezdete, de talán a kezdet vége1 így láttunk neki 2000 decemberében, nem messze attól a medencétől, amelyben lerakták a magyar vízilabda nagyhatalmi státuszának alapjait. A Császár-Komjádi első emeletén ültünk, s telefonon elkészítettük az első interjút Tarics Sándorral, aki egyedüliként él még a berlini bajnokcsapatból Aztán nem egészen öt hónap leforgása alatt újabb beszélgetések során idéztük fel világhírnévnek örvendő: szemtanúkkal, hogy s mint uralta Magyarország a vízilabdasportot szinte a kezdetektől napjainkig, s hogy mi történt azon időszakokban, amikor - olykor azt gondoljuk: merő véletlenségből - kicsit hátrébb szorult. Később természetesen elmélyedtünk a múlt krónikáiban, hogy a szubjektív diskurzusok mellett felvonultassuk a tényeket is, megannyi gól, kapufa, emberfór és emberhátrány hitelesnek vélt történetét Ezekből kerekedett ki a nagy egész, egy csodálatos sportág csodálatos hazai históriája, a magyar póló első száz éve, hét olimpiai bajnoki címmel, a valaha élt legfantasztikusabb képességű játékosokkal, a sportéletben egyedinek mondható szellemi potenciállal, hihetetlen történetek, heroikus teljesítmények, kacagásra ingerlő huncutkodások garmadájával. Hisszük, e könyvvel sikerült mindennek méltó emléket állítani.