Életút [antikvár]

Előszó "Lányom, mindig van hová fejlődni." — Sára néni mondta ezt Ritának, aki alig pihegett attól a tornától, amit Sára néni vezetett. Pedig Rita csak huszonhat volt, az idős hölgy meg már a kiiencvenharmadikat taposta. Tornázott és közben figyelt tanítványaira. Meg se kottyant neki. Egyedi, anekdotikus eset ez. Legtöbben csak szeretnénk megérni ilyen kort, s ha sikerül, akkor se igen tudnunk majd huszonévesekkel versenyezni. Ha az emberi életútról akarunk mondani valamit, egy átlagos sorsot, átlagos élettörténetet kellene választanunk. De létezik-e ilyen? Kinek van átlagos sorsa? És vajon melyik élettörténete átlagos? Az, amit húszévesként mesél az esküvője elött, amit harmincasként mond el gyermekének, vagy amit az ölében fészkelődő unokájának tár fel? Időnként újrafogalmazzuk az életünket, egy-egy fordulat után másképpen nézünk vissza az addig bejárt útra. Az alcimben szereplő fejlődéslélektan kifejezés első tagja, a "fejlődés" kezdetet és véget, célt és okot sugall. Ideális felnőttet tételez — kimondva, kimondatlanul. A hagyományos időrendi ismertetés kezdőpontja többnyire a születés, újabban a fogantatás. E szakasz bemutatásánál átmenetileg háttérbe szorul az egyszerű tényt, hogy az életútján most induló gyermek szülei is saját életútjuk egy szakaszátjárják; mi több: jelenükben ott munkál, hogy ők maguk is két szülő gyermekei, akik feltehetően már középkorúak. Róluk ugyancsak érvényes állításokat tesz majd a tudomány a maga idejében és a maga helyén — jó néhány oldallal odébb — hisz nem lehet mindenről egyszerre beszélni. Miután saját bőrünkön is megtapasztaltuk a lineáris gondolatmenet és kronologikus sorrend működését, úgy döntöttünk, megpróbálkozunk valami újjal. Képekből, életek epizódjaiból kiindulva idézzük fel az emberi életút fontos állomásait, így teremtünk közös élményalapot, és — reményeink szerint — így segítünk az olvasónak mozgósítani saját tapasztalatát. Ezután közelebbről is megnézzük, alaposabban is átgondoljuk a történeteket, azaz bemutatjuk az adott élethelyzetek elemzésének egy-egy lehetséges módozatát, a harmadik lépésben pedig elméleti áttekintést adunk az aktuális életszakasz jellemzőiről, lehetőségeiről, határairól. A negyedik fázis az lehet, hogy az olvasó újra végiglapozza a keskenyen szedett elméleti fejezeteket, de most már a szélen kiemelt kulcsszavakra figyel. Ha fel tudja idézni tartalmukat, máris továbbléphet, ha bizonytalan, érdemes újra beleolvasni a szövegbe. Azt szeretnénk, hogy az olvasó a konkrét történetektől az elméleti okfejtésekig haladva a mindennapos tapasztaláshoz hasonlóan alkosson képet. Az