Bővebb ismertető
KEZDŐDIK AZ UTAZÁS
Az ezermérföldes út is az első lépéssel kezdődik.
- Lao-Ce
A repülőgépek, a vonatok és általában a tömegközlekedési eszközök csodálatos helyek, ahol meglepő dolgok történhetnek velünk. Nincs más dolgunk, mint hagyni, hogy megtörténjenek, csak figyeljünk, és ha jó alkalom kínálkozik, ragadjuk meg. Életem során a legjobb dolgok ilyen helyzetekben történtek velem.
Pár éve egy New York-London-járaton az ablak melletti ülésen utaztam. Mindig az ablak melletti helyet választom, mert szeretem nézni az eget, a felhőket meg a tengert, de főleg azért, mert örülök, hogy mindez emlékeztet arra, milyen porszemnyi az ember a természet végtelen nagyságával szemben, s ez viszonylagossá teszi mindazt, ami a földi életünkben történik. Mindig figyelek azokra, akik mellettem ülnek. Ha hosszú órákon át együtt repülünk, az valamiképpen összeköttetésbe hoz a szomszédunkkal. Kielemezzük, hogy milyen könyvet olvas, mit néz a laptopján , hogy eszik-e, vagy csak alszik , és elkerülhetetlenül találgatásokba bocsátkozunk azzal kapcsolatban, hogy honnan jön, és mi az úti célja. Vajon van családja? A munkája miatt utazik? Aztán eljön a pillanat, hogy felállunk, és udvariasságból váltunk pár szót, a repülőút végén pedig általában szívélyesen elbúcsúzunk egymástól.
Mindig úgy gondoltam, hogy „elég, ha valakit figyelmesen nézünk, s máris érdekessé válik a szemünkben". Természetes dolog, ha egy repülőút során az emberek egyszer csak elkezde-
Marian Rojas Estapé művei
Marian Rojas Estapé pszichiáter fő szakterületei a szorongás, a depresszió, a személyiségzavarok és a viselkedészavarok; a gyógyítás során családterápiás módszert is alkalmaz. 2007-től kezdve tart előadásokat Spanyolországban és szerte a világon, melyek témája a stressz, a boldogság, az oktatás, a szociális média, valamint a depresszió és a szomatikus betegségek. Saját bevallása szerint is alapvetően változtatta meg az életét, amikor Kambodzsában gyermekprostituáltak terápiás kezelésében vett részt.
Youtube-csatornája, Instagram- és Facebook-profilja igen népszerű, több százezren követik folyamatosan, egy-egy videója akár a milliós nagyságrendet is eléri.