A kéz beszél [antikvár]

A jelen embereinél sűrűn jelentkező súlyos lelki válságok az egyesekről a népekre is kihatnak és együttvéve egy hanyatló kor vergődéséről beszélnek. Emberek és népek kétségbeesett erőfeszítéssel kapaszkodnak a legellentétesebb eszmékbe és már-már ott tartanak, hogy minden eszköz jó, amely fennmaradásukat valahogy biztosítja. Alapjában mindenki békéért sóvárog és csordultig telítve feszültséggel, erőszakhoz folyamodik. Gyilkos tragédiák mindennaposak, de mindennaposak az egyéni és a tömegszerencsétlenségek is, amelyekhez özönével járulnak az elemi csapások, hol egyeseket, hol meg százezreket döntve pusztulásba, mintha a Természet is megelégelte volna az ember esztelen uralkodását és gonoszságát, amellyel mindent rosszra fordít. Fegyver, méreg, gáz, tűz és víz, az elektromosság és az emberi szellem új találmányai, amelyek az ember boldogulását, egészségét volnának hivatva szolgálni, ma túlnyomó részben a pusztulást, a halált szolgálják. Az erőszakot általában azzal indokolják, hogy a jövendő nemzedékeknek akarnak boldogulást, békés jövendőt biztosítani. Ez, természetesen, pusztán az anyagi világra vonatkozik. Mert, ha az emberek a lélek békéjét, a harmóniát a Természettel és a Mindenhatóval megtalálták volna, nem söpörne el minden magasztos eszmét olyan kíméletlenül a materiális érdek. Ritka ember, aki nem az anyagi boldogulást látja élete főcéljának. A pénzszerzés és a hatalomra való törekvés a legnagyobb serkentő erők.