Bővebb ismertető
Néhány évtizeddel ezelőtt gyógyszerterápiás lehetőségeink még meglehetősen korlátozottak voltak. Az utóbbi évtizedekben azonban tömegesen kerültek forgalomba komplex és erős hatású gyógyszerek. A társadalombiztosítás kiterjesztése ezzel egyidejűleg a gyógyszerfogyasztók számát növelte meg ugrásszerűen. A gyógyszer-előállításban, -csomagolásban és -kiadásban előforduló tévedések statisztikai valószínűsége és társadalmi veszélyessége tehát egyaránt fokozódott. Ez ellen csak széleskörű ellenőrzéssel, szervezettséggel, a gyógyszertárak szigorú munkarendjével lehet védekezni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez az ellenőrző, irányító szervező tevékenység magas szintű képzettséget igényel. Aligha vonható kétségbe, hogy az ellenőrzést végző vagy a gyógyszertárat vezető gyógyszerésznek egyetemi végzettséggel kell rendelkeznie.
A gyógyszerészi pálya számos más foglalkozáshoz hasonlóan tartalmában és jellegében módosult. A munkakör egy részét kétségtelenül átvehetik alacsonyabb fokú képzettséggel rendelkező szakemberek is, mint ahogy a betegellátás számos olyan funkcióját végzi ma már szakképzett egészségügyi személyzet, ami nem is olyan régen még kifejezetten orvosi feladat volt. A munkakör más része azonban változatlanul magas szintű egyetemi képzést követel, de a tartalmában és jellegében bekövetkezett változásoknak a gyógyszerészképzésben is tükröződnie kell. E felismerés nyomán került sor 38 évvel ezelőtt a gyógyszerhatástan, majd 28 évvel ezelőtt az ún. orvosi tárgyak bevezetése. E célt szolgálta az 1971-ben először, majd 1973-ban másodszor megjelent Élettan-Kórélettan tankönyv is.