Fehér kocsin piros vér [antikvár]

Szubjektív előszó A 2022. évben volt Édesapám születésének százéves évfordulója. Noha két, mentőszolgálati munkájáról írt könyve: a „Fehér kocsin kék fény" és a „Hajnali szirénaszó" mára már beszerezhetetlen, az egyik fő műve, a „Fehér kocsin piros vér", mely a mentők 1956-os forradalomban végzett munkájának bemutatása, ilyen-olyan oknál fogva nem jelenhetett meg, még az 1989 utáni demokratikus átalakulás éveiben sem. Ezt a hiányt szeretném most pótolni, hiszen már kellő történelmi távlatokban tudjuk szemlélni az eseményeket, melyekben Édesapám tevőlegesen és hitének megfelelően végig részt vett. Mint a Kresz Géza Mentőmúzeum alapítója, sok olyan anyaghoz hozzá tudott férni, amelyek azóta eltűntek vagy megsemmisítésre kerültek. A könyvben található levelek és statisztikák többsége is hozzáférhetetlen. Magam is csak a könyvének fénymásolt lapjaiból tudtam dolgozni: az eredeti példányt barátjának, dr. Antall Józsefnek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatójának, majd Magyar Köztársaság miniszterelnökének ajándékozta. Sajnos, ma ez sem fellelhető: a SOM levéltárának és a Mentőmúzeumnak is csak fénymásolt példányai vannak meg. Ezért nem minden, a könyvben szereplő fényképet tudtam reprodukálni: sokukat helyettesíteni kellett a Mentőmúzeum anyagából. Édesapám néhány visszaemlékezése mégis napvilágot látott: a Magyar Orvostörténelmi Társaság kiadásában megjelent „Orvosok az 1956-os forradalomban és szabadságharcban" (MOT, 2017, Szerk.: Prof. Dr. Kapronczay Károly, 206 old.) és az „Emberek fehérben, 1956" (Literátor Kk., 1995, Bálás Piri László, 83 old.) című könyvekben. Egymagam nem tudtam volna ezt a munkát véghezvinni. Köszönet illeti elsősorban dr Debrődi Gábort, a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatóját a képek és releváns adatok rendelkezésemre bocsájtásával nyújtott hatalmas segítségéért, dr. Kahler Frigyes tanár urat, Édesapám lovagrendtársát és segítőjét, dr. Petrányi-Szöőr Annát, akinek biztatásával nekivágtam e kalandos életű monográfia összeállításának, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársainak és dr. Kapronczay Katalinnak, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár igazgatójának és természetesen családomnak, akik békésen tűrték, hogy állandó elvonultságban éljek. Az öt sorsdöntő nap teljes naplóját és dokumentációját tartja most kezében az Olvasó. A hihetetlen események forgatagában azonban előfordult, hogy a napok egymásba olvadtak, és csak egy munkáját fáradtan, de lelkesen végző igazi mentős feljegyzéseként élnek tovább. A könyv szövegét énntetlenül hagytam, de a mai nemzedék számára, akiknek a majd' 70 évvel ezelőtt történtek, szereplők és helyszínek talán ismeretlenek,