Utónévkönyv [antikvár]

Előszó AMIRŐL A NEVEK BESZÉLNEK Nevünk az egyik legszemélyesebb tulajdonunk. A kisgyemek szüleitől kapott legelső ajándéka éppen a keresztneve, amely ugyanúgy lehet könnyű vagy hosszadalmas „szülés" végeredménye, mint a várva várt gyermek világrajövetele. A legtöbb családban hosszas latolgatás, ízlelgetés előzi meg a névválasztást. Ilyenkor általában többféle szempont, ízlés találkozik (sőt, talán ütközik), míg aztán hónapok alatt, számos variáció elvetése után végre rátalálnak a megfelelőnek érzett névre, esetleg nevekre A szülők egy része elzárkózik a külvilág ez irányú sürgető érdeklődésétől. Sokan azonban örömmel számolnak be már „menet közben" is a megtalált névről, mintha máris születendő gyermekük egyik kedves - és persze pontosan rá illő -tulajdonságával büszkélkedhetnének a barátok, rokonok előtt. Ez a könyv ehhez a döntéshez kíván segítséget nyújtani. A névadás szokása a régmúltban, valahol a történelem legelején keresendő. Sokáig minden nevet nagyon komoly tartalommal ruháztak fel, amely az adott személlyel élethosszig tartó kapcsolódást eredményezett. Természetesen minden név pontos jelentést hordozott, vagy tulajdonságot jelenített meg, hisz a pozitív tartalmú névválasztással (például: Uralkodó, Győztes férfi, Híres hadakozó, Isten barátja, stb ) az utód egész sorsát befolyásolni kívánták. Gyakorta az újszülött egy máris jellemzőnek érzett tulajdonságát fogalmazták meg nevében (például: Érdeklődő, Erős, Merész, Bájos) szintén azzal a szándékkal, hogy ez valamiképp áldást, jó szerencsét, sikert közvetítsen számára. A névadást azonban más szempontok is befolyásolták, s ez főként az utóbbi ezer évben követhető nyomon. Jó emlékű uralkodók, példamutató és tiszteletre méltó életű közszereplők neve valóságos divathullámokat keltett e területen. Előfordult az is - például a múlt század elején -, hogy a személynevek politikai mozgalmat, sőt egyenesen a nemzeti megújhodást jelképezték. A reformkori lázas nyelvújító mozgalom i^ú költői és írói rengeteg réges-régi nevet húztak elő a história lomtárából; sőt számosat (például: Etelka, Lenke, Emőke, Győző, Szilárd, Rezső) maguk alkottak meg - a magyaros fonnák kedvéért sokszor hangulati elemeket és fordításbeli rögtönzéseket alkalmazva. E folyamat ma is tart. Ám ma kevésbé politikai szándék, sokkal inkább a média képes újabb névdivatokat létrehozni. Egy-egy gyorsan népszerűvé vált tévészereplő (Izaura, Eszmeralda) avagy a hírességek és előkelőségek misztikusan vonzó világa (Diana) érzékelhetően befolyásolja a névválasztást. Es persze jól megfigyelhető a nyugati (elsősorban angol-francia) nevek gyakoribbá válása a sokáig nagyon elterjedt egyszerűbb, hagyományosnak mondható nevekkel szemben. i.'