Tél [antikvár]

Kerek két évtized telt el azóta, hogy Gáborjáni Szabó Kálmán eltávozott közülünk. A múló idő növeli adósságunkat művészetével szemben. Mert minél jobban felismerjük maradandó értékeit, annál nagyobb mulasztásnak érezzük, hogy a magyar képzőművészetről való köztudatban ezek az értékek nem foglalták el még helyüket, s a közművelődés és a nevelés sokszor hiányos eszközei között ritkán szerepeltek vallomásos erejű és igazságú művei. Azt képzeltük annak idején, hogy a népforradalmak céljainak megvalósulásával, az "elnyomás, szolgasors" megszűntével, az emberi életviszonyok megváltoztatásával majd a "felépítmény" is annyira változik, hogy újjászületik az ember. A jólét azonban nem jelenti egyúttal a kulturális gazdagság vágyát. Ezeket a javakat, s a velük járó örömöket még alig sikerült eljuttatni az emberek tömegéhez. Jobban be kell látnunk, hogy az ember önmagát nehezebben változtatja meg, mint a világot. S ezt a nehezebb átalakulást csak a művészeteknek az érzelmi és értelmi kultúrában való jelenlétével lehet elősegíteni. Nem a reprezentáció egyik formája tehát a művészet, hanem fontos, nélkülözhetetlen eszköze a társadalom előrehaladásának.