Bővebb ismertető
A "Magyar Évezredek" 5000 példányú első kiadása egy éven belül fogyott el, anélkül, hogy könyvkereskedői forgalomba került volna. Erre a célra ugyanis már alig maradt példány.
A Honvédelmi Minisztérium a katonai kiképzési osztály útján katonai oktatókönyvvé minősítette és így is terjesztette a katonai alakulatok körében.
Pestvármegye iskolánkívüli népművelés céljaira óhajtván megszerezni, ezirányban intézett előterjesztést a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, ahol is különböző irányban történő megvitatás során Hóman Bálint kultuszminiszter úr mint történész döntött a "Magyar Évezredek" sorsa felől, melynek értelmében a "Hivatalos Közlöny" hasábjain is közzétéve 167.461/1940. IX. ü.-o. szám alatt a közép- és középfokú iskolák tanári könyvtárai számára beszerzésre ajánlotta. Ennek következése volt, hogy a népművelési oktatás céljaira egyszerűbb keretek között való megszerkesztését kíséreltük meg. Ez olyan formában történt, hogy a könyv nehezebb VI. fejezetét és a Függelék egész anyagát elhagytuk. Így került a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak az Iskolánkívüli Népművelés ügyeivel foglalkozó osztálya megbízásából hivatalos szakbírálat elé.