Könnyűipari enciklopédia II/2. [antikvár]

2. Médiaipari technológiák Gutenbergtol a digitális forradalomig A mozgatható betűkkel történő könyvnyomtatás feltalálása Johannes Gutenberg (1397 k.- 1468) nevéhez fűződik, aki az ún. Negyvenkét soros Biblia (minden hasábja 42 sort tartalmaz) 150 példányos kinyomtatásával, 1455-ben megteremtette az iparszerű szövegsokszorosítás alapját. A modern nyomdászat időszámításának kezdetét ezért általában Gutenbergtől számítjuk (az első magyarországi nyomtatvány, a Cronica Hungarorum című történelmi mű 1473-ban, Hess András budai nyomdájában készült). A nyomdászatot természetesen nem egyszerre találták fel, a nyomtatás eszközeinek és anyagainak többsége valamilyen formában már jóval Gutenberg előtt ismeretes volt. Mezopotámiában például már i. e. 3000-ben ismerték a pecséthengereket, melyekkel friss agyagba nyomtattak. A ma legelterjedtebb nyomathordozót - a papírt - pedig mintegy 2000 évvel ezelőtt Kína adta a világnak: Caj Lun a császár egyik minisztere i. sz. 105-ben készített faháncsból, kenderből és rongyból először papirost. Az iparszerű képsokszorosítás jóval fiatalabb múltra tekint vissza. Gutenberg idejében a képsokszorosítást az időszámítás előtti időből származó, fametszetről történő nyomtatással végezték. Az első nyomtatványok egyedüli illusztrációi még a kódexekre jellemző - fekete festékkel nyomtatott és utólag színezett - díszes kezdőbetűk, az iniciálék voltak. Később jelentek meg a tulajdonképpeni illusztrációk: a fekete-fehér vonalas képek. Az első, több nyomóformával nyomtatott színes fametszet H. Burgkmair német festő és grafikus nevéhez fűződik. A XV. század második felében a fametszet mellett megjelent a rézmetszet, melynek feltalálását T. Finiguerra firenzei ötvösművésznek tulajdonítják. A XV-XVIII. század közötti időszakban a réz nyomóformákkal történő nyomtatás több módozatát dolgozták ki, melyeket ma mélynyomtatás elvére épülő, művészi nyomtatóeljárásoknak neveznek (rézkarc, mezzotinto, akvatinta). E művészi nyomtatóeljárások korszakában a három színnel történő nyomtatás megjelenése tekinthető mérföldkőnek. J. C. Le Blon frankfurti születésű festő - két évszázaddal megelőzve a szubtraktív alapszínekre épülő nyomtatás mai módszerét - 1719-ben Párizsban szabadalmaztatta 3-szín eljárását. Mezzotinto eljárással, sárga, vörös és kék színű festékek egymásra nyomtatásával, Le Blon Párizsban és Londonban számos életnagyságú, színes portrét reprodukált. 1796-ban Alois Senefelder a képsokszorosítás új eljárását, a litográfiát (kőnyomtatás) dolgozta ki. A XIX. század második felében az igényes, 1