A hagyományos szántóföldi növénytermesztés a moldvai csángó magyaroknál [antikvár]

Bevezető A moldvai magyarság földművelésére vonatkozó ismereteink valósággal eltöipülnek amellett, amit a nyelvükről, folklórjukról, dalaikról tudunk, nem is beszélve a múltjukról, amiről - kevés, tiszteletre méltó kivétellel - fölös számban árasztanak el bennünket a rosszindulatból vagy csupán tudatlanságból fakadó feltételezések, sokszor teljesen légből kapott, történelmi valóságnak feltüntetett állítások. Még az újabban fellendült devianciakutatások publikációi is meghaladják a csángók szántóföldi növénytermesztésével foglalkozó közlések számát. Márpedig a növénytermesztésnek és az abból származó termékeknek igen nagy jelentőségük volt, s részben van is a hagyományos moldvai magyar közösségek életében. Még ha nem is csak a táplálkozásra gondolunk, ott van az állattartást szolgáló takarmány, a különböző eszközök, ruhanemű, füstölnivaló alapanyaga (kender, cirok, dohány stb.). S ha eledeleik nem lebecsülendő részét az erdőn és a mezőn gyűjtögették is, a test táplálására szolgáló ételek és a piacra vitt tennények túlnyomó részét a kertekben, de főként a szántóföldeken temielték meg. A témával foglalkozó szakmai közlések általában kitérnek az egykori Etelköz hagyományos földművelésének feltáratlanságára. Igazat kell adnunk PETI Botondnak, aki ezt írja: „Ma már nagyon sokat tudunk a csángó folklórról és vallásosságról, népköltészetről, népművészetről, a csángó nyelvjárásról. Ugyanakkor nagyon kevés azon tudományos dolgozatok száma, amelyek e népcsoport gazdasági életéről és problémáiról - növénytermesztéséről és állattenyésztéséről - szólnak." (PETI B. 2007. 185.) Hasonlóképpen ír BENEDEK H. János is (1997b. 210.), amikor megállapítja, hogy a „moldvai magyarság gazdálkodási gyakorlatáról néhány elszórt közlésen kívül nem jelent meg recens kutatási beszámoló, elemzés, és a régebbi, ilyen témájú feldolgozások, 5