Bővebb ismertető
Bevezetés
Az európai integrációs folyamatok az elmúlt évtől felgyorsultak. Hazánk 1994. február 1. óta az Európai Unió társult tagja lett, és kérelmet nyújtott be a teljes jogú tagságra.
Az Európai Unió sokoldalú és konkrét segítséget nyújt a gazdaság szerkezetének átalakításához és az integrációs feltételek megvalósításához. Az egyik legnépszerűbb és leghathatósabb támogatási rendszer az 1989-ben életre hívott PHARE program, amely ma már Lengyelországon és Magyarországon kívül kiterjed Csehországra, Szlovákiára, Romániára, Albániára és a balti országokra is. A program méretére jellemző, hogy 1992-ben egy milliárd ECU támogatási kerettel rendelkezett.
A PHARE program fő célkitűzése, hogy segítse és részben finanszírozza a piacgazdaság kialakítását: a szerkezetátalakítást, a privatizációt, a bankrendszer modernizálását, a magánszektor megerősítését, a munkerőpiac és a társadalombiztosítási rendszer fejlesztését, valamint a képzési- oktatási rendszer átalakítását.
Ebbe a rendszerbe illeszkedett bele az a magyarországi vezetőképző kurzus, amelyet a PHARE az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal közösen 1991-ben határozott el, és 1993-ban indított útjára.
Nyílt tender keretében a tréning megvalósításának jogát egy nemzetközi konzorcium nyerte el, amelynek vezetője a müncheni Ost-West Management Training GmbH, tagjai pedig a francia Peltzer&Associés tanácsadó cég, az l+M Kft. és az OKTÁV Rt. magyar vállalatok Kiket is célzott meg a program?
- a privatizált illetve privatizáció előtt álló, többségi magyar tulajdonú vállalatok felső vezetőit.
Fontos volt a tréning sikerének szempontjából, hogy azon lehetőleg a vállalat teljes felső vezetése vegyen részt.
Kik végezték az oktatást?
- a tréninget párhuzamosan egy-egy német ill. francia tréner vezette magyar segédtrénerek közreműködésével.
A nyugati trénerek több éves tanácsadási és képzési szakterületen szerzett szakmai tapasztalattal kerültek be a programba.
A program összesen 15 nap elfoglatságot jelentett a résztvevőknek, őt részre elosztva, mintegy négy és fél hónap időtartam alatt:
Válalati stratégia -4 nap.
Marketing -3 nap.
Pénzügy -3 nap,
Speciális tréning -3 nap,
Záró rendezvény -2 nap.
¦V '1
I
I
Bevezetés
PHARFPRr; PPT