Szent művészet [antikvár]

Toynbee szerint a 18. század kiirtotta magából a vallást, a 19. század az Istent, a 20. század pedig kiirtja magából az embert. Nem kevés vált valóra ebből az iszonyatos jóslatként hangzó megállapításból. írástudóink egy része nemritkán elfeledkezik arról, hogy nemzeti önkeresésünk egy nagy, egyetemes válságon belül folyik. Egyén és közösség, öntudatra ébredő nemzet egyaránt az önkifejezés lehetőségeit, útjait, módjait keresi. Századunk a civilizáció magasán csupán törékeny drámai egyensúlyt volt képes teremteni. A nietschei egoizmusra épített tanok embere a gőg, a hírvágy és birtoklási vágy, a diszkrimináció és számos más vétek őrültsége miatt, a testi-fizikai szabadság mellett, megfeledkezett a szellemi-lelki szabadságról. A múltat lenéző, elvető 20. század háborúi, öldöklései, koncentrációs táborai, gulágjai felől nézve átértékelődik az emberi történelem, amely fölött kimondatott az „Isten meghalt". Sokan úgy vélik, ma már az ember is halott. Uralma alá hajtotta a földet, kiutasította önmagából és a világból a Teremtőt, aki őt képére és hasonlatosságára alkotta. Szent Iréneusz hite, hogy „Glória Dei, vivens homo" = „Isten dicsősége az élő ember" - elhomályosult. Keresztény szellemiségünk, lelkiségünk alapjait kell visszaállítanunk, újrateremtenünk.