Kortárs 1985. augusztus [antikvár]

Tandon Dezső AKKOR HÁT MÉG Még, részletek, akkor hát. Csak elgondolok egy másnapi utat, merre. És mennyi nap útja volna lehetséges. Részletcélokkal, amelyekhez hozzá tudnám illeszteni az elintézendőket. Mi ez? Miért nem nyughatom? És igaz-e a nyugtalanságom. Vagy amit mondok róla, érdek nélkül, nem tetszésre; s érdektelenül se. Kedden például hagyom rávenni magam. Mint egy telefonügyelet, vagyok. S nem hiába. Valami befut, közvetítek, a dolog szereplőit nem is látom, alig ismerem. Nincs szó rejtelmekről. Listámon a hozzám tartozók élelmezésének kívánalmai, s a helyet, hogy honnét, mégis a rögtönzés határozza meg. Egy-egy hosszú átjárót, lépcsőházat így is hónapokig, negyedévekig nem látok viszont. Nincs szó rejtelmekről ebben se. Az elgondolt, a felidézett városjárás: csak mint amikor elindul egy bizonyos érzet, görcsnek se nevezném, ma például középről, de nem torokból, lentebbről, a mellkas középső csontozatának tájékáról. Most, ha csak az kell, fel is írtam a részleteit. Az „addig, amíg jól emlékszem rá" elv alapján. Máskor, írtam hát, néha fogsor alól kezdődik, torkon át a szívhez, lolfelc a fejbe a fülhöz szúr ki, a fej hátulsó részébe. A mellkasban szétterjed, s mintha bennem kül()ii, mintegy dróthuzalok mentén fájna. Nem köthetem különös eseményekhez: fáradás, izgalom, front, sok megerőltető beszéd, telefon, zaklatott nap lehet bármelyik, együtt is a másikkal, de nem;