Hitel 1992. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

4 HITEL • 1992. 1. szám Pethő Bertalan Deviancia és rendszerváltozás ikor tíz évvel ezelőtt elkezdődött a „társadalmi beilleszkedési zavarok" (TBZ) kutatása, magánbeszélgetésekben napjaink morbus hungaricus-aként emlegették e kutatások tárgyát. Szó-, pontosabban betűjátékba rejtve a súlyos mondanivalót: a „TBZ" és a „tbc", a hazánkban régebben tömegesen pusztító, s ezért „magyar betegséginek is nevezett tüdőbaj között vonva párhuzamot, érzékeltetve, hogy az újfajta „népbetegség", sokban a fennálló rendszer, a „létező szocializmus" rovására írható. Amennyire indokolt volt ez a feltételezés, annyira megalapozott lehetett a várakozás, hogy az új demokráciában csökken a társadalmi beilleszkedési zavarok számaránya és súlyossága. A rendszerváltozás óta eltelt egy év tapasztalatai azonban ebben az összefüggésben is kijóza-nítólag hatottak. Szögezzük le elöljáróban, hogy a TBZ-program széles körű társadalmi egyetértéssel találkozott (nem völt ritka, hogy különben alig megtűrt kutatók is támogatott témákban dolgozhattak), a kutatások pedig általában nyitásra/nyitottságra törekedve szakszerűen és többnyire eredményesen folytak. Ezt az elismerő megállapítást azért kell előre-bocsátanunk, mert a TBZ-program paradox módon jött létre. A gyengülő diktatórikus rendszer önmaga legitimációját igyekezett erősíteni vele. Engedték, hogy megtörjön egy ideológiai dogma, a kommunizmus építése során egyre zavartalanabb nembeli egységben összeforró emberek társadalmának a dogmája, cserébe viszont azt várták, hogy a súlyosbodó társadalmi válságot érzékelő ellenzék vitorlájából kifognak valamennyi szelet a humanista problémafeltárás gesztusával, a segítségnyújtási készség hirdetése pedig híveket szerez a fennálló rendszemek. A TBZ-témák - bűnözés, alkoholizmus, öngyilkosság, szervi okra vissza nem vezethető pszichiátriai betegségek, majd később az „olvadás" idején a kábítószer-fo-gyasztás, ezek keletkezésének pszichológiai és szociológiai tényezői, történelmi alakulásuk, a közvéleményben róluk kialakult kép - kutatása valóban sokakat mozgósított, a vizsgálódások eredményei azonban tovább csökkentették a kései szocializmus megingott legitimációját. Egyre pontosabban adatolt formában tudtuk meg, amit addig inkább csak sejtettünk: emberek sokasága sodródik devianciába, alkoholizmus és öngyilkosság számarányát tekintve a világelsők között vagyunk. A maga területéről a társadalom csődjeként értékelhető jelentéseket adva, a TBZ-kutatások hozzájárultak annak a rendszernek a felszámolásához, amelyik tulajdon legitimációjának érdekében hozta létre és igyekezett ideológiailag meg szervezetileg uralni ezt a programot. A kontúrok éles kihúzására törekedve nézzük meg, hogy miként bélyegez deviánsnak és intéz el ezen a címen valakit egy erőteljesen működő totalitárius rendszer. Példánk a szovjet politikai pszichiátriából való. A 80-as évekre egyértelműen be- bizonyosodott, hogy a Szovjetunióban másképp gondolkodók százezreit minősítik ellenzéki véleményük miatt elmebetegnek, csukják titkos zárt intézetekbe és kínozzák terápia ürügyén. Új betegségkategóriát vezettek be az ilyen „esetek" leírására. A „renyhe (lefolyású) schizophreni-át", melyet „az egyéni fontosság túlbecsülése" és „a szocializmus reformjának irreális eszméi" jellemeznek, a schizophrenia pszichopatológiai tünetei pedig nem szükségesek a „diagnózis"-hoz. Bővebb fejtegetés nélkül nyilvánvaló, hogy pszichiátriai szempontból botrányos képtelenség ez a schizoplirenia-fel-fogás. Viszont éppen az egyéni jellemzők kiiktatása miatt az ún. címkézés-elméletben leírt stratégia tiszta esete: a társadalom megbélyegzi azokat, akik fennálló rendszerével nem működnek együtt, majd kiveti magából a megbélyegzetteket (pl. elmeosztályra zárással), végül pedig „objektív" módszerekkel (pl. a kategorizálás) „azonosítja" és „terápiában" részesíti őket. deviancia címkézési elméletét a 60-as és 70-es évek Amerikájában dolgozták ki. Első ránézésre ezért meghökkentő, ha az elmélet talál a szovjet politikai pszichiátriára. Az amerikai és a szovjet világ különbözőségének ellenére meglévő egyezés mégsem felületi, vagy véletlen. A fennálló társadalom rendszerének- feltétlen érvényesülésében áll. Ami különbözik, az a társadalom (kapitalista, 111. kommunista) rendszere, a rendszer létfeltételei (instrumentális raciona-