Erdély a keresztény magyar királyságban [antikvár]

Előszó A/ cinlékc/.ctbcn tartásnak a földgolyónak azon a táján, ahol élnünk rendeltetett, bibliai parancsolat szab rendet. Mózesnek a/ igazi nevén (Jahvé) megmutatkozó teremtő istene az első kőtáblára írt harmadik parancsolatában megtiltotta, hogy nevét hiába felvegye. De amikor megnevezte magái, egyszersmind értésre adta azt az igényét is, hogy nevét választolt népe el ne felejtse. A bensőséges kultusz ritkán hívja segítségül a hangerőt. Ha pedig hozzá folyamodik, annak különleges oka van. Ilyen ok a bizonyságtevcs. így lett liturgikus hagyomány, hogy évente egyszer a főpap a szentély fenséges csendjében fennhangon kiejtette a hiába fel nem vehető nevet, bizonyságául annak, hogy az kimondatlanul is hitelesen él a nép emlékezetében. Sorsunk és a sorsrendelést szavakba öntő költőnk együttesen tanított meg arra, hogy egybe-tarlozásunknuk a megszenteli szavait unos-untalan ne vegyük ajkunkra. De köztapasztalatból lettünk tudói annak is, hogy vannak szavak, melyeknek ismeretéről és hozzájuk tapadó érzelmeink elevenségéről időről időre bizonyságot kell tennünk. Dsida Jenő már tekintélyes életművet tudott maga mögött, midőn papírra vetette zsoltáros vallomását: „Vagy félezernyi dalt megírlani, s e s/.ól: magyar, meg le nem írtam." Amikor a/ l .rdélyi Mú/.cum-F.gyesülct a magyar nemzetformálódás nagy pillanataira emlékezik, nem „ünneplő ruháját s virágos lelkét fitogtatva henceg", hanem megmaradása történelmi tilkai inegrcjlcscrc próbál vállalkozni. Hasznos ismeretekkel igyekszünk felszerelkezni hétköznapi kli/.delmeinkrc és útravalót keresünk jövendőnkhöz. Egyesületünk 1996-ban, a honfoglalás I 100 esztendős évfordulóján, évi rendes közgyűlésén .lakó Zsigmond ünnepi előadásával emlékezett meg és folyóiratunknak, az Erdélyi Múzeumwők a szerkesztősége „hoiilóglalás-kiizpontú" számot nyújtott át olvasótáborának. Az államalapítás 2000. évi mcgiiniieplésére készülve jeles előadókat kértünk fel, hogy a tudomány legújabb eretiményeinek a felvillantásával gyarapítsák tudásunkat a múltról és erősítsék jövőbe vetett hilüiikei. A régi inagyursággiil foglalkozó tanulmányok rendszerint annak a felpanaszolásával kez-d()dnek, hogy mennél távolabbi időkre vetjük tekintetünket, annál kevesebb írott forrásra támaszkodhatunk. A küll'iildi kortársak feljegyzései, az eseményekre visszatekintő krónikások szűkszavú híradásai maguk is igénylik a körültekintő íbrráskritikát. Óvatosságra int megkésett oklevele/ésünk adatközléseinek korábbi időbe való visszavetítése is. Mindezek mellett régi igény, hogy írásbeliség előtti múltunknak a feltárásához feltétlenül vegyük igénybe mindazokat a/ inlönnációkíit, amelyekel nyelvünk (a személynevek es a helynevek réven), valamint az anyaföld, a benne rejtekező régészeti leletekkel számunkra megőrzött. A régészeti kuialás és a lörténeii nyelvtudomány inibrmációs bázisa sokat gazdagodott az elmúlt s/áz-százölven esztendőben. Az ásatások és azok eredményeinek közrebocsátása, illetőleg a nyelviöMéiieli, nyelvjárási adattárak (glosszáriumok, atlaszok) publikálása hozta magával, hogy l-rdély lörténelmének eddig nem vagy csak alig ismeri melyrétegei is láthatóvá váltak. Mcgemléke/ésünkben részt vállaló előadóink a maguk kutatási látószögéből világítanak rá arra az általunk l'eltell kérdésre, hogy I-rdély miképpen illeszkedett be a királysággá szerveződő magyar állam keretében az európai kereszteny világba. Mik voltak ennek a beilleszkedésnek az előzményei, körülményei, kitapintható sajátosságai és az egész térség jövőjére kiható következményei. Az ebben a kiadványunkban közrebocsátásra kerülő tanulmányok terjedelmesebbek, mint ahogy azok az ünnepi közgyűlésünkön élőszóban elhangzottak. Sajnálatos módon Bóna István professzor úr személyes jelenlétét nélkülözni voltunk kénytelenek, mivelhogy az idő tájt éppen