Bővebb ismertető
Vorwort
m
Es würde fast wie ein zweckloses Beginnen anmuten, wollte man bei der Herausgabe des IV. Bandes von „Sang und Klang" auf das hinweisen, was dieser Sammlung von Kompositionen aus den verschiedensten Gebieten der Musik den besonderen Charakter und den besonderen Wert verleiht. Haben doch die Bände auch ohne eine in diesem Sinne geschriebene Einleitung eine solche Verbreitung und ein solches Maß von Anerkennung gefunden, hat doch zu tausenden Musikfreunden der reiche und mannigfaltige Inhalt allein so überzeugend für sich gesprochen, daß es sich wirklich erübrigt, die Absichten der Herausgeber noch klarzulegen und ihre Berechtigung verfechten zu wollen. So sei also nur darauf Wert gelegt, kurz zu betonen, daß ebensowenig dem neuen wie den früheren Bänden von „Sang und Klang" ein einseitiges ästhetisches Dogma zugrunde gelegt wurde. Und daß es nicht das Bestreben war, etwas historisch Vollständiges zu geben, insofern es sich um die gleichmäßige Berücksichtigung eines jeden der neueren Zeit angehörigen Tonsetzers von historischer Bedeutung handelt. Am Gängelband einer Musikgeschichte die Auswahl aus der fast unübersehbaren Fülle zu treffen, wäre weit müheloser gewesen. Und weniger kostspielig. Aber nur lebendiger Kunst soll diese Sammlung geweiht sein, lebendiger Kunst, die nicht allein ein scharfer Kunstverstand schaffen, die dieser nur in harmonischem Bunde mit echtem Empfinden hervorbringen konnte. „Sang und Klang" will eine auserlesene Zahl der Lebendigen vereinen, gewaltig große Geister wie kleinere, die nur mit einzelnen Stücken Hervorragendes boten, Schöpfernaturen der verschiedensten Art, von den ganz ernsten, tiefen bis zu den liebenswürdig sorglosen.
Wilhelm Richard Wagner (Lipcse, 1813. május 22. – Velence, 1883. február 13.) német zeneszerző, karmester, esztéta.
Bár korán kapcsolatba került a színházi világgal, kezdetben az irodalom jobban érdekelte, mint a zene: gimnazista korában még tragédiákat is írt. Rendszeres zeneoktatásban sohasem részesült, a mesterségbeli felkészültség legfontosabb elemeit – néhány hónap alatt – Theodor Weinligtől, a lipcsei Tamás-templom nagyra tartott karnagyától sajátította el. Beethoven IX. szimfóniájának megismerése volt az a meghatározó zenei élmény, amelynek hatására a muzsikus pálya mellett döntött. 1833-ban karigazgatóként a würzburgi színházhoz került, majd egy évvel később a magdeburgi városi színház karmestere lett. Itt ismerte meg Minna Planert, akivel 1836-ban házasságot kötött. 1837-ben Königsbergben, majd Rigában lett karmester, azután 1839-ben Párizsba menekült hitelezői elől, és ott a legnagyobb nyomorban élt, amíg első sikeres operáját, a Rienzit Drezdában be nem mutatták. Ennek sikere segítette az ottani színház karmester állásához. Részt vett az 1848-as forradalmi megmozdulásban, emiatt menekülnie kellett német földről. Svájcban telepedett le, és ott ismerkedett meg Mathilde Wesendonckkal, egy zürichi üzletember feleségével, aki miatt elvált feleségétől. 1861-ben visszatérhetett hazájába. II. Lajos bajor király Münchenbe hívta, és ettől kezdve rendezett, sőt, fényűző körülmények között az alkotásnak szentelhette idejét. Kicsapongó és költséges életvitele felháborította a münchenieket, ezért 1865-ben távoznia kellett a bajor fővárosból. Svájcban, Luzern közelében telepedett le. Itt, Tribschenben kapcsolta össze sorsát Liszt Ferenc leányával, Cosimával, akiben nemcsak megértő élettársra, hanem eszméinek lelkes támogatójára is talált. Életének utolsó éveiben megvalósult álma, a bayreuthi operaház. Itt mutatták be legismertebb kompozícióját, a Ring-tetralógiát.
A 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, a német opera megreformálója volt. Zeneszerzőként operái tették halhatatlanná, bár számos más műfajban is alkotott (színpadi kísérőzenék, zenekari, kamarazenei és kórusművek, dalok, áriák, zongoradarabok, átiratok és hangszerelések). Zenéjének a Gesamtkunstwerk (összművészet: a szöveg, a zene és a színpadi cselekmény elválaszthatatlan egysége), a vezérmotívumok következetes alkalmazása, a végtelen dallam, és a Sprechensang, a deklamáló énekbeszéd a meghatározó jellemzői. Igen jelentős zeneelméleti munkássága is, bár írásainak többsége művészettörténeti, filozófiai, esztétikai jellegű. Ezek általában a német kultúrkört magasztalják, helyenként Arthur de Gobineau, helyenként Schopenhauer és Nietzsche filozófiáját tükrözve, helyenként pedig ezeken túllépő antiszemitizmussal.